Lángos,bodag,vakarcs,guba,pompos,krumplispogácsa

Mi lehet a közös bennük?

Régen kenyértésztából több féle dolgot készítettek, természetesen nem egyszerre. Sütés közben a kenyértésztából lángos, bodag, vakarcs, guba, pompos, krumplispogácsa sült. Tehát ami közös: mind kenyértésztából készült.

A lényeg általában az volt, hogy mire felkél a család legyen valami étel az asztalon. Néha persze kifejezetten a jó falatokért is elcsentek a kenyér tésztájából néhány marékkal.

Amiket csináltak belőle azok ország szerte ismertek voltak, legfeljebb ízesítésük volt területi adottságok miatt más és más. Volt, ahol többször használtak káposztát, máshol inkább tejtermékeket, volt ahol pedig a répát részesítették előnyben.

Ha megkelt a kenyér, a láng előtt sütötték a lángost. Ökölnagyságú tésztadarabot félujjnyi vastagra, kerekre kinyújtottak, villával vagy késsel megszurkálták, hogy sülés közben föl ne púposodjon. Nyújtófára tekerték s a nyújtófát a padmaly fölött óvatosan forgatva, legöngyölítették róla a tésztát, amely aztán pár perc alatt megsült. Szénvonóval kihúzták, tollal zsírt kentek rá, megsózzák s azután rövid ideig állni hagyták, hogy puhuljon. Ugyanúgy, mint manapság a pizzát.
A zsíroslángost meg is fokhagymázták. A zsíroslángost nem csak kemencében, hanem lábosban, forró zsírban is sütötték.
A tejfölöslángost kinyújtás után sütőlapátra tették, körül a szélét egyujjnyi magasra felgyűrték, betejfölözték és úgy vetették be a kemencébe.
Ha a lángos reggelire kisült, csak azt ették, semmi mást, legfeljebb tejet ittak hozzá.

Így készült régen a a lángos. Bodag, vakarcs guba, pompos, krumplispogácsa hogyan?

Ha a teknő oldalára és aljára ragadt tésztát, a tésztakaparékot, vakarékot kiszedték és forró zsírral, sóval összegyúrva megsütötték; az volt a bodag.
A tetejét kés élével négyzetekkel tele rajzolták, amelyeknek a közepére beleszúrtak a kés hegyével, szintén azért, hogy ne púposodjon fel.
Ha a bodagot nem a tésztakaparékból, hanem a kenyértésztából gyúrták össze, akkor a megsült vakaréknak is külön neve volt, ez a vakarcs. Ebbe zsírt nem raktak soha.
A guba úgy készült, hogy kenyértésztából kb. 15 cm. hosszú, és 2 cm. vastag darabokat nyújtottak ki. Tepsibe rakták, és a kemencében láng előtt megsütötték.
Néhány napig, de akár hetekig is állni hagyhatták. Amikor aztán el akarták fogyasztani feltördelték, leforrázták, megzsírozzák és túrót hintettek rá, vagy mézet és mákot.
Készült úgy is, hogy a kinyújtott nyers tésztát vagdalták el s azt a padmalyra szórva sütötték meg.
A gubát főleg karácsonyra csinálták.
A pompos lehetett tejfölös, fokhagymás, sajtos, káposztás, cukorrépás. Vidéke válogatja.
Ez úgy készült, hogy a lángos vastagságúra elnyújtott nyers tésztát tepsibe tetté, káposztát vagy apró darabokra vagdalt — esetleg pirított — répát szórtak rá, vagy tejfelezték, esetleg más – a ház körül fellelhető tejterméket szórtak rá – és a tetejére másik tésztát tettek. De volt olyan is hogy felsodorták mint a tekercset.
A krumplispogácsa eredetileg úgy készült, hogy a kenyértésztába tetszés szerinti mennyiségű főtt krumplit és zsírt gyúrtak.
Azután pogácsaszaggatóval vagy pohárral 2—3 cm vastag, kerek darabokat szaggattak ki, lekenték tojással, s tepsiben megsütötték. Úgyhogy ha krumplis pogácsát falatozunk, akkor nem árt tudni, hogy ez az étel se lenne, ha őseink nem tanulnak meg olyan finom kenyeret sütni….

Ha tetszett az írás a lángos, bodag, vakarcs, guba, pompos, krumplispogácsa történetéről, és szívesen olvasnál más múlttal kapcsolatos dolgokat, akkor látogass el Retrográd c. oldalunkra!
Amennyiben a régi recepteket részesíted előnyben, akkor a Retro receptek oldalunkon a helyed!

Fotó: Wikipédia Készítette: Hello world – A feltöltő saját munkája my family collection, CC BY-SA 4.0,

Forrás: Néprjazi értesítő 24. évfolyam, 1932TanulmányokKenyérsütés Orosháza környékén / Gunda Béla = 24. évf. 3–4. f. 102–111.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.