Ha nem voltál kedves vendég…

A régi időkben, ha valakit nem láttak szívesen – nem köntörfalaztak, de nem is mondták meg kerek-perec, hogy kívül tágasabb. 
Venni kellett a jeleket.
És lényegtelen volt hol laktál – falun, vagy városon – ha a ház belsejébe engedtek, az a szíveslátás jele volt mindenképpen.

 

Érkezésedkor amennyiben bent  volt a család a házban, lakásban, és  beszóltál, hogy “Adjon Isten” – és a gazda kiszólt, hogy “Várjon Kend, mingyár’ kimegyek”, az biztos jele volt annak, hogy nem kívánt vendég vagy, majd kint elintézitek amit akarsz.
Jó kapcsolatban megkérdezték tőled, hogy “Mi járatban van mifelénk?”,  ha nem hangzott el ez a kérdés, akkor  te kérdeztél rá, hogy “Mit gondolnak, miér’ jöttem?” – Ilyenkor gazda erre annyit felelt, hogy “Majd kiderül, ha elmondja Kend!”
Ha a hátuk közepére se kívántak akkor bizony a  ház lakói látványosan dolgozni  kezdtek, rögtön lett munka bőviben –  hogy éreztessék, még annyira sem hajlandóak, hogy a teendőiket félbeszakítsák a kedvedért.
Ha értetlenkedtél, és kénytelenek voltak hellyel kínálni, akkor csak úgy odavetették: “Hát üljön le Kend valahol, ha talál magának helyet..!”
Ilyenkor aztán kínálgatás sem volt, csak nagy hallgatások, meg oldalra nézések, szájhúzások, sóhajtozások –   s ha netán szóltál a gazdasszonyhoz, az félvállról válaszolgatott.
Mondhatni: kiutáltak.
Ha a rossz idő miatt be kellett térjél a házba,  az ajtó mellett álldogáltál, esetleg valami kényelmetlen ülőalkalmatosságot szántak neked, a sámlit talán.
És bizony ha távoztál, mehettél Isten hírével. Esetleg a gazda kísért ki az ajtóig, kapuig.
De ha nagyon nem fértél a bögyükbe, akkor bizony nem kísérgettek, még az ajtót sem tárták ki előtted. Ahogy jöttél, úgy mentél…
Annyit mondtak: “Menjen kend Isten hírivel…

Nem játszottak színjátékot, mindenki tudta, hogy hová tartozik.

Fotó: Fortepan/Fortepan, regifotok.hu Alapítvány a Kultúra Vizuális Kutatásáért

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük