Tudtad, hogy a nők joga a munka volt, és a férfiak kiszolgálása?

A nők a múlt század elején – a háborúig –  úgy éltek, mint egy szolga – főleg faluhelyen. 
Akinek szinte semmihez sincs joga, de mindent kell adnia.  
Volt pár joguk – de az is csak azért, hogy a férfinak könnyebb legyen.

Megmutathatta viselkedésével – de csak azzal -, hogy milyen nőies, házias, munkaszerető, egészséges, és erkölcsös.
Már tanulhatott is, persze nem földtől elrugaszkodott vágyakkal, csak annyira, hogy írni-olvasni tudjon. Ha netán tehetsége révén mégis továbbtanult, akkor is megelégedett azzal, ha tanító, vagy óvónő lett, esetleg nevelőnő – és ezt is sokszor csak addig űzte, míg be nem kötötték a fejét. Mert onnantól a család ellátása, és a gyermekek nevelése lett fő feladata.

A fotón is látszik a különbség lányok és fiúk között. A fiúk ugyanannyi idősen már cipőt viselnek, hisz munkát tesznek le az asztalra. Paraszti munkát.
10 év körül már majd ugyanúgy dolgoztak, mint apjuk, nagyapjuk. Sőt, sokszor már a lakásból is kiszorultak az istállóba – mivel az állatokra nem ártott éjszaka is vigyázni – ez a suhancok feladata volt.
A lányoknak viszont faluhelyen nem járt cipő, csak ha utaztak valahová, vagy ünnepekkor, beleértve a templomba menetelt is. Na és persze télen.
Ők “csak” asszonyi munkát végeztek, mely ugyan fontos volt, de igazából pénzt nem hozott a konyhára.
A lányok az anyjuk mellett voltak egész nap, főztek, mostak, takarítottak. Ha apjuk megjött akkor kedvét keresték, asztalhoz nem ülhettek, anyjukkal együtt ételüket meg ették valahol a lócán a fal mellett.
Egyedül nem mehettek sehová – amint serdülők lettek – csak kísérővel a bálba, vagy akár sétálni. Bár erre faluhelyen nem sokszor volt lehetőség.
A férfiak beszélgetésébe nem szólhattak bele, sőt beszélgetés közben ott sem lehettek, csak addig – míg kiszolgálták őket.
Nem mutathatták ki nyilvánosan éhségüket, szomjukat, de még fájdalmukat sem.
Visszafogott viselkedést követeltek tőlük, nyilvános nevetgélés, kacarászás nem lehetett. Olyan, hogy kint az utcán barátnőkkel hangosan trécselés, vagy fülsértő kacaj – elképzelhetetlen volt, az ilyen lányt hamar kiközösítették. Erkölcstelennek számított.
Mutatnia kellett, milyen dolgos, nagy ücsörgések nem lehettek, a munkát akkoriban a legnagyobb tisztelet övezte, így aki a munkát végezte az is tiszteletet érdemelt. De aki nem, aki lustálkodott az megvetést kapott.
Egy lánynak, vagy fiatalasszonynak nem illett tétlenkedni, kiülni a napra, esetleg a fűvön elfeküdni. Ez henyélés, aki pedig henyél, dolgozni nem szeret.
Nem szelhettek le egy darab kenyeret csak azért, mert megéheztek. Ezt egyedül apjuk, vagy férjük tehette meg.
Nem mehettek be a szobába csak úgy, dolog nélkül –  pihenni, heverészni, bambulni egyet –  és mindenről be kellett számolniuk. Pont, mint egy gyereknek.
Bár sok helyütt a pénzügyeket rájuk bízták, de csak egy bizonyos mértékig, a napi, havi beosztás az ő dolguk volt, de komolyabb ügyekben a férfié volt a döntés, és a család összvagyonával is ő rendelkezett. Az asszonynak ebbe semmiféle beleszólása nem volt. 
Nem volt könnyű világ, azt hiszem…
Fotó: Fortepan/Library of Congress, Fortepan/Fortepan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük