Zsúpfedeles házikó? Na de mi az a zsúp?

És miért nincs kéménye ennek a háznak?
Menjünk csak szépen, sorjában…
A “zsúp”-ot parasztházak tetejezésére, héjazására használták, ezt mindenki tudja.
Gyerekként, városi felnőttként úgy gondolná az ember, hogy jó, tudjuk, van nádtető, nádfedeles házikó, a zsúptető is nyilván ugyanazt jelenti, más szóhasználat, ennyi.

 

Hát nem.
A zsúpfedelet rozsszalmából készítették, és nem az alapanyagot jelenti a zsúp, hanem ez a a kisebb csomókba kötött szalma neve. Ugyanis még a munka megkezdése előtt kis csomókat készítettek belőle. Így hordák fel, így rögzítették.
Van több fajtája ennek a munkának, teregetős, kötött, felvert…  Külsőre a rögzítés helyétől függött a kinézete.

És hogy miért nincsen kéménye a háznak?
Mivel régen még a szegényebb házakat a nélkül építették, a konyha pedig füstöskonyha volt. Nem véletlen az elnevezés, hisz begyújtáskor a konyhában füst keletkezett – hisz nem volt kémény ami elvezesse – így a bejárati ajtó felső, kisebbik ajtaján engedtek ki.
Másik lehetőségként a falba, vagy  a konyha mennyezetébe lyukat vájtak.

Szikrafogó a vakkémény felett. Oldalt, lehűlve távozott a füst
Egy fokkal fejlettebb szintként vakkéményt építettek, ami a padlásra vezette el a füstöt.

S hogy a vakkéményből kiáramló füstből szabaduló szikrák ne gyújtsák meg a nád-, vagy zsúptetőt – szikrafogót alkalmaztak. Így a szikra nem a padlás légterében szálldogált, hanem a lyuk felett lévő szikrafogóba beleütközve lecsapódott a padlás padozatára, és egyben le is hűlt. Ötletes szerkezet.   De még így is előfordultak tűzesetek.

Így később  rendeletet hoztak kémény építésére, ami lassan ugyan, de elterjedt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük