Volt segédkántor, kifutófiú, csillés… és Nemzet Színésze…

Különleges orgánuma, sármja volt…
Budapesten született 1936. február 14-én, és 2014. szeptember 12-én hunyt el. Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes művész volt, a Nemzet Színésze.
Nővére is színész volt egy ideig, aztán Kibédi

Ervin felesége lett, de a házasság válással végződött.

Sztankay István édesapja görög katolikus pap volt, édesanyja Smóling Sarolta. Rózsahegyi Kálmánhoz járt színészetet tanulni, 1954-ben  érettségizett a II. Rákóczi Ferenc gimnáziumban.

Harmadjára sikerült a felvételije a főiskolára, közben dolgozott segédkántorként, építkezésen csillésként,keszonmunkásként anyagmozgatóként, kifutófiúként. Harmadjára sikerült felvételije, addig mindig elutasították.  Arra a kérdésre, hogy édesapjának mi a foglalkozása – azt mondta, hogy pásztor. És bár kitudódott – ami akkoriban nem volt jó pont – hogy valójában lelkipásztor, ennek ellenére felvételt nyert.  Évfolyamtársa volt Fonyó István, Mécs Károly, Pap Éva, Szokolay Ottó, Verebély Iván, Szilágyi István, Timár Éva. Először Miskolcon játszott, majd a Nemzeti Színház tagja volt, aztán a Madách Színházhoz szerződött, 1991-től pedig a József Attila Színházban játszott.

Játszott a Hattyúdalban, a Bors c. tévésorozatban, különleges orgánuma, férfias, mokány megjelenése, s mégis fiús bája miatt a nők kedvencévé vált.
Rengeteg csodálatos színpadi alakítás, filmszerep, és tévéjáték állt a háta mögött.

Sokat szinkronizált, és Schütz Ilával legendás párost alkotva játszották 500-szor a Jövőre, veled, ugyanitt c. színdarabot.
Felesége Kun Magda, pályatársa lett. Szerepelt a Papp Lászlóról szóló Nehéz kesztyűk c. filmben. Mikor Sztankay István Miskolcra szerződött, akkor találtak egymásra, majd össszeházasodtak, és 1964-ben megszületett fiúk, Ádám. Ekkor felesége úgy döntött, hogy számára a színpadtól fontosabb a gyermeknevelés.

2012. január 24-én lett a Nemzet Színésze, Garas Dezső helyére került az ezzel a címmel kitüntetett művészek közé.

Fotó:  Papp József, Keleti Éva, Sztankay Ádám

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük