Gyermekkorában nagyon vézna kis srác volt…

Nyírbátori születésű, édesanyja óvónőként dolgozott, édesapja pedig cukrászként.  Mindkettőtől örökölhetett “cseppet” a művészetek szeretetéből. 

14 éves korában (1984-ben) felvették a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába, így onnantól Pesten él. Érettségi után elvégezte a Képzőművészeti Főiskola reklámgrafikus szakát is.
Hivatalosan színészmesterséget nem tanul, az csak “ráragadt”.
A Tilos az Á-ba került “csaposnak, majd Vadai Vilmossal megalakították az Á performance színházat.
1993-tól a Katona József Színház  tagja volt, de 2004-től alkohol és drogproblémák miatt távoznia kellett azzal a kikötéssel, hogy szerepeit továbbviheti.
Szerepelt a Beugró c. műsorban, ott rögtönző képességét kamatoztathatta.
Időnként látvány és díszlettervezőként is vállal munkát.
Második házasságában él Rezes Judit színésznővel. Előző házasságából született Bori nevű kislánya, majd Rezes Judittal kötött házasságából két kisfiú érkezett Mihály Simán és Gáspár Zoltán.
Színpadon játszott a Szentivánéji álomban, a Szeget szeggel, a Machbet, III. Richard c. darabban. .

De játszott a Kabarében, a János vitézben, Egy faun délutánja-ban, Gorkij Barbárok-jában, Csehov Cseresznyéskertjében, eljátszhatta a Liliom címszerepét is.
Jó pár filmben és tévéfilmben megcsillogtathatta tudását, és sorozatokban is megjelenik időnként.

Színpadi szerepeinek száma túl van a hetvenen, foglalkoztatott filmszínésznek számít, közönségsikert aratott filmekben szerepelt.
Nem tartja titokban, hogy drogozott, önpusztító életet élt, erről könyvet is írt. Túl van rajta.

Jelenleg egy televíziós sorozatban láthatjuk – és persze sok helyen…

Fotó: 24.hu, rtl.hu, Pinterest

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.