“Nincs derekad? Hajolni is lehet!”
Neked is mondták gyermekkorodban?
A hatvanas-hetvenes években nem nagyon foglalkoztak vele faluhelyen, hogy mi jó az ízületeknek, a gerincoszlopnak – az ilyen tudományos “mendemondákkal” nem foglalkoztak.
Az nem illett, lusta, tunya emberre vallott, ha valaki leguggolt a munkához. Úgy tartották, hogy úgy nem lehet dolgozni rendesen – amúgy paraszti munkát tényleg nem.
Állandóan leguggolni, végezni a munkát, aztán szerszámmal együtt felállni, továbbmenni nem lehet. Fárasztóbb lenne, megerőltetőbb, mint az állandó hajlongás.
Nem csoda, ha gyereket is ebbe nevelték, és megszokta ezt a fajta tevékenységet.
Egy városi asszony letérdelt, leguggolt a padló, a kő suvickoláshoz, a falun élő azt is hajlongva végezte. A városi nőnek megfájdult a dereka a hajlástól, a falusi fel sem vette.
Az idős generáció – akárhány éves – mai napig így gazolja a kertet, berheli a krumplit, végzi az épp soron lévő munkát – mert megszokta.
Amúgy tudod mit jelent a “berheli a krumplit” kifejezés?
Biztos mindenütt mást. Mifelénk akkor szokás végezni, amikor kidugta a fejét a friss hajtás a földből, kihajtott a krumpli, látszanak első zöldjei.
Ilyenkor a gondos gazdasszony végighajlongta földjét, és kiszedte az apró gazokat is, elsimítgatta, kapargatta, ujjaival elgereblyézte a földet, hogy az utolsó apró gazfiók is kipusztuljék.
