Te hogy tanultál olvasni? Hányadikban vettétek a szorzást? – videóval

Én még szótagolva…És sokan félévkor már saját mesés könyvből olvastunk, harmadikban pedig öltük egymást a Nagy indiánkönyvért, mert a könyvtárban az volt a legvaskosabb olvasni való…

 

Az ötvenes-hatvanas években még mindenütt szótagolva tanítottak olvasni.
Először hangosan, közösen formálgattuk a szavakat.
Aztán pedig egyenként,  mindenki sorra került.
Volt, akinek jobban ment, volt, akinek nehezebben.
De év végére az osztály nagy része ha lassan is, de önállóan olvasott.
Akkor még csodabogárként néztünk az egyébként jó eszű, de betűket tévesztő osztálytársakra.
Hol volt akkor még diszlexia…

Második félév elejére –  szótagolva  – de azért egész jól ment az olvasás legtöbbünknek.
És persze büszkék is voltunk rá rendesen. Ekkoriban még az volt a lényeg, hogyha könyvet kaptál, minél vastagabb legyen.
A Nagy indiánkönyv volt a sztár ezen a téren, így aztán az iskolai könyvtárból mindenkinek az kellett…
Imádtunk olvasni – gondolom volt időnk nyugodtan begyakorolni, hagytak bennünket saját tempónkban haladni.
A matek tanulás is nyugisabban ment, mint manapság.
Akkoriban még nem matematika óra volt, hanem számtan.
Még felsőben is így hívták, kicsit megtoldva: számtan-mértan.
Pöttyöket számolva kezdtük, és elsőben-másodikban semmi mást nem tanultunk csak összeadást és kivonást egyszerű nyitott mondatokkal (“egyenletekkel”) és persze a szöveges feladatokkal, ami mindig sokkal-sokkal érdekesebb volt minden másnál.
Hisz mennyivel izgalmasabb az, ha azt mondjuk, hogy “Panninak van 3 lány babája.Hány fiú babája lehet, ha polcon összesen 6 baba sorakozik”, mintha az a kérdés , hogy 3 meg mennyi egyenlő hattal? Nem?
Úgyhogy két éven keresztül csak az alapműveleteket és  a “kacsacsőrt” vettük.
Semmi mást nem tanultunk –  a változás annyi volt másodikra, hogy nagyobb számkörben számoltunk.
Harmadikra odáig értünk, hogy mikor tanultuk a szorzást  elvét – gyorsított összeadás – az osztály nagy része azonnal alkalmazta is, mert értette.
Utána már csak a magolás maradt.
Egyszer egy az egy, kétszer egy az kettő…

Erre is csak azért volt szükség, hogy maga a művelet gyorsabb legyen.

Hogy még álmunkból felkeltve is tudjuk, mennyi az “egyszer egy”. 
Szó szerint, mivel sokszor a szülők ki is próbálták milyen szinten vagyunk a matek tudományban – éjszaka kellős közepén.
Nem volt ez rossz dolog. Lassabban haladtunk, de alaposabban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük