Jártál régen a “lengyel piacra” ?

A nyolcvanas években, főleg a vége fele nagyban üzemelt minden nagyobb városban a KGST – piac.

 

Valójában a KGST-hez, mint Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsához nem sok köze volt, maximum annyi, hogy a nagy-nagy kölcsönös segítség közben a tagországok egy részének lakossága annyira szegény körülmények között élt, hogy kénytelen volt más, elvileg gazdagabb államokban olyasmivel kereskedni, ami náluk volt, másoknál meg nem. 
Jöttek hozzánk a lengyelek, a szlovákok, a románok, ukránok. Hoztak mindent, ami mozgatható volt, lehetőleg a kocsi csomagtartójába befért, és nálunk nem volt, vagy pedig drágán lehetett hozzájutni.

Mi akkoriban a keleti országrészben, egy román határhoz közeli faluban éltünk, ott is volt lengyel piac /mert hogy így is hívták/, de nálunk simán piacnak.
Arra fele ritkán vetődtek lengyelek. Inkább románok, ukránok meg erdélyi magyarok.

Berakták a hozott cuccot házakhoz, tároltatták velük, aztán nagyjából egy hét múlva megjelentek, és elvitték.
Volt abban ágynemű, varrógéphez szükséges alkatrészek, tű, cérna, dísztárgyak, ágynemű, konyharuha, póló, melegítő, minden – ami csak elképzelhető. Meg olyan is, ami nem képzelhető… De a ruhaneműjük nem volt valami jó minőség, engedte a színét, és nyúlt. De míg új volt, jól nézett ki, vették.
Volt, mikor lekapcsolták őket, és akkor pár hónapig nem jelentkeztek, de aztán kezdődött minden elölről.
Mondták, hogy fizetnek a vámosoknak. Ekkoriban így hoztak át egész lakásbútorokat is. Ja, persze nem vámot fizettek, hanem a vámost fizették le. Minden piacozó tudta, hogy ki az embere, kit lehet megvesztegetni.
Eladták a cuccot hétvégén, a maradékot ott hagyták az ismerősnél, aztán jött a bevásárlás a közeli picit nagyobb városban, majd mentek haza. Romániában nem volt élelmiszer, nagy hiányok voltak, a magyar boltok akkoriban Kánaánnak számítottak.
Ez időben települt át egy román család két gyerekkel, a magyarok persze tárt karokkal fogadták őket, állás, lakás, segély, mindent kaptak. Eleinte még a kenyeret is kilószámra ették, mondták, hogy mikor először meglátták, azt hitték kalács, hogy milyen csodálatos.

Pénzük volt, mert meg tudtak minden venni – ottani szinten jól kerestek, csak nem tudták hová költeni.
Így aztán ügyeskedéssel áthozták az összes vagyonukat, szépen, apránként.
Kis falvakban szinte minden nap volt lehetőség vásárlásra, nagyobb városokban meghatározott napokon jöttek, olyankor ömlött a nép kifele. Nem meghatározott céllal mentek, hanem – hátha ráakadnak valamire.

És általában ráakadtak. Legtöbben műszaki cikket kerestek, meg ruhákat – kicsit használtan 200 Ft-ért teljesen fel lehetett öltözni, egész zsák ruhát kaptál, ha meg akart a gazdi szabadulni tőle.

Ez időben kezdődött a nagy üzemanyag kereskedelem is.
A keleti országrész lakóinak jó része foglalkozott ezzel a “gazdasági területtel”.
Naponta akár kétszer-háromszor is kimentek, hoztak akár csak egy tankkal, de ha ismerős volt a határon, akkor kannákkal is.
Itt meg szépen eladták.
Egész jól meg lehetett élni belőle.
Aztán ott volt a cigi feketekereskedelem is. Magyarországon nőtt az ára, hozták az ukrán cigit, ami nem tudom miből készült, de valami förtelmes volt akkoriban.
Viszont vették, mert szívható volt, egyből nem pusztultak tőle, és ráadásul jóval olcsóbban lehetett hozzájutni mint egy magyarhoz.
Az ukránok ez időben műszaki cikkel játszottak. Junoszty tévének nagy keletje volt, de jó haszonnal lehetett eladni más műszaki cikket is, mint például a búvárszivattyút. Faluhelyen az ilyesminek biztos piaca volt.
A románok a nagy üzletet az itteni gyógyszerekkel csinálhatták. Főleg a fogamzásgátlóval, ami  náluk nem volt engedélyezett.
És ugye egy nő két dologért tud feláldozni mindent: 1 – gyereke legyen,  2- ne legyen gyereke…
Nem véletlenül maradt mai napig sok helyen KGST-piac a használt árú piac neve – szép időt idéz a neve.
Hisz amit akart az ember, bármit beszerezhetett, legtöbbször teljesen újként, ami nem mindegy. Volt farmer, szappan, ilyen-olyan szerszám, fehérnemű, abrosz, konyharuha, cukorka, csokoládé, vodka, cigi – mi kell még?
Egyik nagy kincs, amit csakis a lengyelektől lehetett beszerezni, az a híres Krówka karamella volt, az ukránok viszont nagyon finom cukorkát, és egész kellemes ízű nugátot hoztak, meg persze a Krówka koppintását.
Hatalmas forgalom bonyolódott, úgy tűnt, hogy ez egy állandó program – kimegyünk a piacra, aztán majd ott lesz…

De a rendszerváltás időszaka ennek is véget vetett.

 

Jobb világ jött, már a környező országokban is elérhetők voltak a jobb minőségű élelmiszerek, gyógyszerek. Másrészt törvényeket is életbe léptettek, amik gyakorlatilag tiltották az effajta üzletelést.

Mindenesetre még sok háztartásban ott van a falon az óra, vagy üzemel a vízforraló, esetleg még a búvárszivattyú is ugyanaz a kertben, amit majd 30 évvel ezelőtt nagy szerencsével, és alkudozással szereztünk be…

És manapság is vannak a piacon külföldiek, vannak dolgok, amiket érdemes tőlük venni – persze azért odafigyelveFotó: Fortepan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.