Régen tényleg minden jobb volt?

 

Vagy pusztán mi voltunk mások?

 

Fiatalok voltunk, jóval kisebb igényekkel?
Ha hirtelen vissza kellene térni a múltba, kevés ember bírná ki ép ésszel.
Butaság –  azt mondod?
Pedig ha végig gondolod, Te is igazat adsz.
Hogy viselnéd el hirtelen akár csak internet, vagy  facebook nélkül? – pedig ez lenne a legkevesebb…
Vagy mondjuk telefon nélkül? Nem mobil híján, …hanem úgy mint régen, még vezetékesed sem lenne…  Minden hívásért az utcai fülkéhez kullognál…
Azt se bírnád ki, ha állandóan  felülről irányítanának, még ha akkoriban úgy érezted is, hogy terhet vesznek le a válladról.
Az emberek idővel szebbnek látják a dolgokat, a jó dolgok élénkebben megmaradnak

emlékezetünkben, mint a rosszak.

Gondolkodj egy kicsit! Ha végigpörgeted eddigi életed, honnan van a legtöbb, és legszebb emléked?
Gyerekkorból?
Onnan is, de igazán a fiatal felnőttkorodból.
Hát igen… az ifjúság… mindent megszépít.
Hogy pontosítsuk a dolgot, foglalkozzunk a múlt rendszerrel!
Mivel általában ezzel példálózgatunk a legtöbbet… De csak azért, mert rendesen nem gondolunk bele…
A legnyomósabb indok a tökéletességére általában az, hogy volt munka, nekünk, akkor élők igényeinek – rendes fizetés, és ez elég volt mindenre, amire úgy gondoltuk: szükségünk lehet.
Hát igen, ez az utolsó pár szó az, ami miatt olyan csodálatosnak látjuk azt az időszakot: Amire szükségünk volt…
Ugyanis sokkal kevesebbel is beértük…
Akkoriban egy nagyon szegény időszakon voltunk éppen hogy túl. Az emberek képesek voltak örülni minden apróságnak.
Nem világ körüli utakban gondolkodtak, az is szép volt, ha nyáron eljutottak párszor a közeli fürdőbe, vagy kaptak valahol – nem feltétlenül kiválasztva a helyszínt és időpontot – egy SZOT-üdülést, vagy a vállalati üdülőben eltölthettek pár napot.

Nem márkás ruhákban gondolkodtak, – volt persze egy réteg, aki akkor is megtehette, de csak óvatosan – hanem az volt a módi, hogy a téli, nyári vásáron 40-50 százalékkal olcsóbban megvették a következő év ruhatárát.
Épp ezért nem is nézték ki azt, aki nem haladt a divattal.
Mert ugyan volt divat akkoriban is, de több évre szólt.
Amikor bejött a mini, akkor jó pár évig anya, a kislány, és a nagylány is abban járt.
Amikor bejött a maxi, aki szerette évekig azt hordta.
A térdig érő szoknya pedig több évtizedig tartotta magát.

Apa megvette az áruházban az ünneplő öltönyét, itt-ott kicsit bő volt, a nadrágja sokszor totyakos, de ez volt, ezt kellett szeretni.
Kevesen varrattak maguknak. Nem volt rá pénz.
És valahogy a ruhagyárak képtelenek voltak normális nadrágot készíteni, akár férfit, akár nőit. Ez volt….
Valamikor a hetvenes évek végén nézegettünk egy nyugat-német áruházi katalógust, és megcsodáltuk a benne lévő nadrágokat, amik úgy álltak a manökeneken, ahogy kellett. Nem volt rajta gyűrődés, nem lógott erre-arra.
Nálunk a hetvenes években elterjedt a műszálas farmernadrág, ami valahogy nem tetszett a magyar embernek. Vékony, kicsit fényes anyagból készült, gyűrődött mint a fene, kopni nem kopott, viszont térdnél nyúlt. Pocsék volt, csinosnak éppen nem volt mondható, de próbálták velünk “megetetni”. Emlékszem, amikor annak idején megjelent egy híradás ezzel kapcsolatban, hogy a kelet-németek ölik egymást ezért a ruhadarabért.
Akkoriban nem utazhattál oda, ahová akartál. Ha akár csak néhány napra elmentél egy rokonhoz, mondjuk egy-két hétig ott tartózkodtál, akkor be kellett jelentkezned az utca lakó nyilvántartójához. Ő volt a környék “házmestere”. Mindenről tudnia kellett.
Olyan, hogy Nyugatra menj? –  egyrészt komoly pénz kellett hozzá – főleg Nyugatra. De ez nem volt persze gond, mert ha a munkahelyeden nem javasolták az utazásod, vagy a párttitkár nem mondott rá áment, akkor nem kaptál útlevelet, jöhetett ott bármilyen csodálatosan megfogalmazott meghívólevél.
És ha mindezen a rostán át is estél, még akkor is ott volt, hogy miből viszel valutád?
És  honnan szerzed be? Mert amit hivatalosan beválthattál, az hideg vízre nem volt elég.
Ok, ha meghívólevél jött, akkor minden költségedet vállalták, na de hát azt nem várhattad el, hogy a hazahozott ajándékokat is a meghívó család állja, vagy  egy sörre, vagy üdítőre is kuncsorogni kelljen pénzt.
Így aztán fű alatt mindenhol elterjedt, hol lehet beszerezni az ilyen-olyan külföldi pénznemet. Debrecenben valamikor a hetvenes évek végén Kabára kellett kimenni, akkoriban a cukorgyár  építő munkásainál lehetett valutát venni. Vagy kint a zsibin.
Minden városnak megvolt a nem hivatalos valutaváltója.

Presszóban, piacon, legritkábban magánházban. Mindenki tudta, de senki sem beszélt róla.
Ebben az időben hozták be a reggeli alkoholtilalmat, mert a vezetés fejébe vette, hogy így majd nem iszik a magyar, ha dolgozni megy. Ami persze egyáltalán nem nagy probléma, őt abszolút elvárható lett volna, csak hát a tilalom ugye mindig arra való, hogy megszegjük.
Az alkoholizálást így visszaszorítani nem lehetett, viszont jó sok ember áldotta a döntést, mert megnyílt előttük az út a meggazdagodás felé. Ugyanis létrejöttek a zugkocsmák, akkoriban Hofi is viccelődött a témával: “…akinek annyi vegyes pálinkája nincs otthon, hogy másnap reggel a gyárig elég legyen, az száradjon ki! ”
De ennek az volt a lényege inkább, hogy Rád tenyereltek, megmondták hogy mit csinálhatsz, és mit nem. Nem megpróbálták megértetni Veled, hogy Figyelj már, az azért mégis csak zavaró egy munkahelyen fele időben alszol az italtól, a másik felében pedig törsz-zúzol, düledezel…
Akkoriban elvárás volt, hogy ne járj templomba. Én nem emlékszem, hogy bárki mondta volna, hogy ne, de ha valakik  megláttak egy templomból kijövet, akkor biztos, hogy fejcsóválással fogadták munkahelyeden, ha netán párt tag is voltál, akkor viszont fegyelmi járhatott érte.

Régen ha jó minőségű bútort, vagy netán autót akartál venni, azt meg kellett rendelni, és leelőlegezni. A borravaló gyorsított a folyamaton.  Bútornál is volt, hogy akár fél évet kellett várni.

Kocsira éveket vártunk. Elvileg kettőt, a leghosszabb 7 év volt. Gondolkozz el! Mit tennél most, ha 7 évig csak nézhetnéd, hogy másoknak már van… 7 év múlva megkapnád ugyanazt, ami ennyi idővel ezelőtt kiválasztottál…
Ráadásul mindenért sorban álltál. Eleinte még kenyérért, húsért, kávéért, később elemes, menő szekrényért, NDK szekrénysorért, leértékelésnél, könyvesboltnál, banánért, Trabantért, Alföldi papucsért, farmerért,  bármiért.
Rengeteg hiánycikk volt, örültünk ha volt valami.
Pedig ezekre azt mondanád ma, hogy idejétmúlt, ócska, vacak.
Közben meg akik jártak innen Nyugatabbra, azok hozták a hírt, hogy arra minden más.
Hittük is meg nem is, irigykedtünk.
Viszont azt is hallottuk, hogy Keletebbre minden nagyon vacak, se étel, se semmi, éjszaka villany sincs.
De ezt is csak halkan beszélték, mert mégis csak nem illett egy másik szocialista országról ilyet terjeszteni. És mi van, ha mégse igaz?
Ha az a pár ezer ember aki mondja, mind hazudik? Elvégre a tévében semmi ilyesmit nem lehetett hallani, pedig hát a médiának abban az időben – is – nagy szava volt.
Akkoriban sort azért is álltál, mert kevés volt a bolt, és a szolgáltató.
Ámulattal hallgattuk, ha valaki azt mondta, hogy Nyugatabbra egymást érik az üzletek, vagy hogy sajtból nem csak három-négy féle van a boltban, hanem egész pultnyi, és mindegyik más.
Ez hihetetlen volt, és igazándiból nem is értettük, hogy minek annyi féle…

 

Kevesebb termék volt, kisebb igény, elég volt a kevés pénz is.
Sőt – épp ezért, még félre is tudtál tenni belőle.
De ez nem azt jelenti, hogy jobb is volt….
Mivel volt stabil munkád, és tartalékod, ezért érzed, hogy jobb volt.
A többi pedig utólag már mellékesnek számít, – fiatal voltál, és bizakodó…

Ma már mindenből az új kell, a legújabb, az első vonalas.
És ami miatt igazán rosszabb volt az az időszak – Még annyira sem mondhattál ki bármit, mint mostanság.
Akkoriban még családon belül is suttogva beszéltek a rosszról, gyerek előtt pedig virágnyelven, hogy még véletlenül se kotyoghasson ki valamit arra illetéktelen előtt.

Lehetne ezt a gondolatmenetet folytatni jobbra-balra. De a lényege az az egésznek, hogy aki megöregszik, annak természetes, hogy a múlt az szebb, hisz akkor volt fiatal.

Ám ha hirtelen visszacseppennél a múltba, és mostani fejjel ott kéne élni, abban a régi világban – valószínű, hogy egy napig nem bírnád gyűrődést.
Hisz változott a világ, és vele együtt megváltoztunk mi is….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük