Hogy várták régen az újszülöttet?

A régi időkben egy házasság az utódért, a gyermekért köttetett.
Általában már házasságkötéskor valamilyen jelképes ajándékkal, vagy szóbeli utalásokkal a fiatal pár tudtára hozták, hogy mielőbbi gyermekáldásra számítanak tőlük.
80-100 éve még a sokgyermekes család volt az általános, 10-12 gyermeket is szültek az asszonyok, és mivel elég magas volt a gyermekhalandóság, ezért 7-8 nőtt fel közülük.
Ha az asszony várandós volt, az munkában nem jelentett megkülönböztetést, mert hát ha dolog volt, azt el kellett végezni.
Ellenben voltak előjogai, és olyasmik is, aminek betartására oda kellett figyelnie, nehogy valami baj érje a kicsit.

Ha valamit megkívánt, függetlenül attól hol van éppen – otthon, rokonnál, szomszédnál, ismerősnél, esetleg piacon –  akkor azt elvehette.
Például ha megkívánt egy körtét, almát, szőlőt, valamilyen gyümölcsöt saját magától leszakíthatta. Nagy dolog volt ez akkoriban, hisz a fiatalasszonyok az ifjú férj szüleinél laktak, és az ifiasszony állt az utolsó helyen a jogok szerint új családjában.

Ilyenkor amiben csak tudták, segítették, minden lehetséges módon próbálták a mama, és a leendő gyermek egészségét óvni.
Gondosan  vigyáznia kellett arra, hogy szárítókötél alatt ne kelljen átbújnia, mert akkor a gyermek nyakára csavarodhatna a köldökzsinór.
Úgy intézték, hogy torzszülöttet, testi fogyatékost ne lásson a kismama, nehogy az ő gyermeke is beteg legyen.
Amikor az asszony szült, akkor a  nagymama és a bába lehetett csak bent a helyiségben, az anya párnája alá pedig olvasót tettek a szülési fájdalom enyhítésére.
Mikor aztán meglett a gyerek, akkor a kicsi kezére is olvasót tekertek, sokszor babonából a kis inget fordítva adták a picire, hisz az szerencsét jelentett.  Az olvasót egészen a keresztelőig rajta maradt.
A legelső fürdővizet – születés után – a ház háta mögé borították, a köldökzsinórt is ugyanoda ásták.
Úgy voltak vele, hogyha a kicsi foggal születik, akkor bizonyosan tudós ember, garabonciás lesz belőle, ha burokban született, akkor természetesen szerencsés lesz, és olyan ereje lesz, hogy embereket gyógyíthat.
A keresztelőt aztán általában a szülés utáni vasárnap tartották meg.
Régen az volt a szokás, hogy a kicsit a templomba az anyai nagymama és a keresztanya vitte el.
Nem lehetett még testvér keresztszülő, csak baráti körből választottak.
A keresztelő után aztán hazavitték az újszülöttet és az édesapja kezébe adták, ezzel már ő is  befogadta  a családba.
A keresztelő nagy ünnep volt, kisebbfajta lakodalommal is felért.
A keresztanyától babakelengyét kaptak, ebbe minden beletartozott ami a gyermek ellátásához szükség volt.
Hogy az ajándék milyen gazdag volt, az nyilván a kereszt szülő  anyagi helyzetétől függött. (Ezért aztán megnézték alaposan kit kérjenek fel komának)
Szülés után két héttel  már az anya is elment a templomba, természetesen gyermekével együtt.

Ekkor a pap megáldotta őket férje és a keresztszülők kíséretében.
Innentől kezdve már kijárhatott a szabadba, az utcára  az anya a gyerekkel, hisz ez az áldás védte őket minden ártó szándék ellen. Fotó: Indafotó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük