Miért álltunk sorba a hetvenes években?

És a sorban állók kezében  mi volt az a cetli?

A hetvenes évek sorállása már nem arról szólt,  hogy valami legyen az asztalon, hanem ami az asztalon lesz, az jobb, több, finomabb, különlegesebb legyen.
És a használati tárgyak is jó minőségűek legyenek, pont olyan, amiről hallottunk, vagy amit kigondoltunk…
A hatvanas-hetvenes években is álltunk sort kenyérért, de nem azért, hogy jusson, hanem mert olyan helyre jártunk, ahol jó kenyeret árultak, így a fél település oda szokott.

Álltunk sort déli gyümölcsért, mert nem volt, csak időnként. Ha ismeretség volt, akkor gyakrabban jutott, ha nem volt, akkor  ünnepek környékén lehetett szerezni egy-két kilót. De akkoriban gyengeelméjűként gondoltuk volna azt, aki 2-3 naponta vett volna pár kiló banánt.
Ellenben téli szalámiért – abban az időben így hívták a Pick, vagy Hercz szalámit – ha érkezett, ára ellenére sor állt. Persze nem kilószámra vették, de pár dekát időnként – egy hónapban egyszer, vagy ritkábban – mindenki megengedhetett. És Szilveszterre, a szendvicsre…
Ugyanígy kellett sort állni Gyulai, vagy Csabai kolbászért. Ha szerencsés voltál, akkor vihettél egy kilót is.
Ekkor még parizer ehető volt, a Zalahús nagy része valóban hús volt, láthatóan mégpedig, nagy húsdarabokkal – nem itt-ott.
De nem csak egy kis flancért kígyózott sor  a boltok előtt.

Mindenki tudta, hogy január 1-én, és még valamikor félév táján áremelkedések lesznek – ez már  hetvenes évek – ilyenkor amiről fülest kaptak, azt otthon felhalmozták, telepakolták a kamrát, hűtőt vele.

Hús árának drágulásakor a családok lesütött húst, és sütni való kolbászt készítettek. Megvették még a húskonzervet is, pedig akkoriban még ettől idegenkedtek.
Ha drágult a cukor, akkor bizony 20-30 kilós tartalékot képeztek a kamrában. Lisztből kevesebbet, hisz annak a szavatossági ideje rövidebb volt. Ugyanígy nem lehetett felhalmozni az olajat, a paprikát.
De a zsírt igen. Úgyhogy mikor drágult az olaj, akkor egy ideig inkább zsírt használtak az emberek.
Ha sort látott az ember, akkor automatikusan odament, és megkérdezte, hogy mi érkezett? Hisz lehet, hogy őt is érdekelte.
Ha  színes tévét vett, akkor azért állt sort, ha népszerűbb bútorért, akkor annak az előjegyzéséért…
Eleinte minden újdonságot így kellett beszerezni, de mégis teljesen más volt ez, mint az ötvenes évek. Hisz nem azért álltál sort, mert  kellett, nem volt muszáj, egyszerűen megtehetted, hogy beállsz  a sorba, hogy megvegyél olyasmit, amire épp fájt a fogad. Például egy hordozható rádiót, vagy magnót…. Milyen nagy szám volt…
És hogy mi lehet az a fotó? Mivel a pénztárhoz állnak sorba – ez bizony üveg visszaváltós blanketta. Leadtad a kimosott, visszaválthatós üvegeket, és kaptál egy papírt az összértékről. Ezt bemutattad a pénztárnál, ott pedig levonták az összeget a vásárolt áru értékéből, vagy csak simán kifizették az üvegekért járó pénzecskét. Mindenféle üveget visszavittünk. Sörös,boros,pálinkás, befőttes, savanyúságos, ecetes – mindegy, csak pénzt adjanak érte – nem volt szégyen, hisz pénz volt benne.
Annak idején vicc is keringett róla: Miben betétben tartja a falusi tanár a pénzét? – Hát üvegbetétben…
Fotó: Fortepan/Péterffy István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük