Nagyszerű színész, zenész,lovász volt – mindössze 46 évet élt

Budapesten született 1958. május 19-én, és Ceglédbercelen hunyt el balesetben 2004. november 28-án. Jászai Mari-díjas, Érdemes művész volt.

Bubik István mozgékony, pajkos gyerek volt. Tornázott, majd lovagolni tanult, focizott. Aztán elkezdett kosarazni, de mellette focizott és lovagolt is. Nyáron lovászfiúként dolgozott a galopp pályán.  Lótenyésztő akart lenni, de az agrártudományi egyetem csak álom maradt, mert sem a kémiát, sem a fizikát nem igazán tudta.

Viszont kicsi korától bohóckodott a suliban. Nem bántott meg senkit, csak jópofa volt. Aztán középiskolában előadtak egy darabot harmadikban, ahol már kitűnt tehetségével.

Felvételizett a főiskolára, elsőre felvették, de nem biztos, hogy másodjára is próbálkozott volna. Szülei támogatták ebben, de igazi segítséget nem tudtak neki adni, drukkoltak. Persze ez sem kevés.

Aztán indult díjugrató versenyeken, dobolt, Dés László és Vikidál Gyula is hívta zenekarában.

Az esztergomi ferenceseknél szerezte meg az érettségit, majd 23 évesen kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.  Osztályvezető tanára Kazimír Károly volt. Osztálytársa volt Balogh Erika, Forgács Péter, Incze József, Kárpáti Denise, Kubik Anna, Kulka János, Lang Györgyi…
Kezdőként a Nemzeti Színházhoz szerződött, és nem megfigyelőként, hanem jelentős szerepeket kapott. Mercutio-t játszotta a Rómeó és Júliában, és Ádámot az Ember tragédiájában. Erőteljes, lobbanékony egyéniség volt.

Az ellenzéki mozgalomban aktívan részt vett, Cauesescu politikája, és falurombolása ellen is felemelte hangját.  Egy éven keresztül Londonban élt, rakodómunkásként dolgozott.Aztán a Művész Színházhoz szerződött, főszerepet játszott az Advent a Hargitán c. darabban, mely Sütő András műve.  Játszott később a Tháliában, majd az Új Színházban.
Olyan szerepeket személyesített meg, mint Tartuffe, Jágó…
Ismert filmszerepe volt a Napfény íze c. filmben, de a tévénézők a Nyolc évszak c. sorozatban ismerték meg. Szinkronszerepei között jelentősebb Tom Hanks, vagy Sylvester Stallone hangjának “kölcsönzése”.
Kollégái emlékére létrehozták a Bubik István-díjat.

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás Jung Zseni, HÉT, Reform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.