Együtt végzett Kalocsay Miklóssal, Ivánka Csabával – tragikusan korán távozott

Fiatalon, 53 éves korában elhunyt színészünk – ő is kitüntetés nélkül.
Százhalombattán született 1951. január 28-án, és Budapesten hunyt el 2004. december 26-án.

Farády István amatőr színészként kezdte még a

Belvárosi Irodalmi Színpadon Borbás Gabival, Trokán Péterrel, Zsolnai Júliával. Aztán úgy döntött, hogy megpróbálja a Színművészeti Főiskolát, és elsőre fel is vették.

 

Vámos László osztályába került, ő látta meg benne a tehetséget. Osztálytársa volt többek között Egri Márta, Ivánka Csaba, Kalocsay Miklós, Kútvölgyi Erzsébet, Lázár Katalin…

Pátoszmentes egyszerűsége, puritán játékstílusa sejtette a benne rejlő tartalékokat és lehetőségeket. A Kecskeméti Katona József Színház szerződtette. Nagy szükség volt rá, a fiatal hős alkatból hiány volt a színpadokon.

Hősszerelmesként foglalkoztatták, hisz rendkívül jó megjelenésű, jó tartású,  alkatú, különleges, selymes orgánumú, nyitott tekintetű színész volt. Ezért aztán szinte felkínálkoztak számára azok a bizonyos hősszerelmes szerepek.  Az időszak  legsikerültebb alakítása számára Schiller: Don Carlos címszerepe.

Farády István ekkor ismerkedett meg Ruszt Józseffel, ő végül egész pályáját végig kísérte.
A rendezőt tartotta igazi mesterének.
1978-tól 4 éven át a Népszínházban dolgozott, majd 3 évig a Nemzeti Színház tagja volt. Aztán 1985-87 között Zalaegerszegen szerepelt.
Ezután Debrecen következett, majd 1991-ben úgy döntött, hogy szabad foglalkozású színész lesz, önállósul. Kevesen tudják róla, hogy díszletet is tervezett, mégpedig a Jordán Tamás vezette Merlin Színházban.
Kedvelt szereplő volt a Televízióban is, vezette a Színészmúzeum sorozatát. Régi idők nagy színészei voltak vendégei.
Sok Shakespeare darabban játszott, olyan darabokban lépett színre, mint Ibsen Kísértetekje, Shaw Tanner John házassága, Kesselring Arzén és levendulája, Jókai A kőszívű ember fiai színpadi adaptációja, Bródy Tanítónője, vagy Gogol A revizorja…

Tévéjátékokban is feltűnt, mint a Pirx kalandjai, A szerelem bolondjai, Katonák, Liszt Ferenc, Nyom nélkül, Kémeri…
Különleges orgánuma miatt Farády István kedvelt szinkronszínész i volt, a közönség talán a Starsky és Hutch sorozat eredeti szinkronjában Hutch megformálására emlékezhet a legjobban.
Immár 18 éve, 2004. december 26-án, 2 nappal Szenteste után hunyt el tüdőrák következtében..

Fotó: Port.hu, ujszo.hu,  szinhazszinesz.blogspot.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.