Apa és lánya 35 évvel ezelőtt

A fotón Gregor József   – Gregor Bernadett  – apa és lánya – látható.  Az operaénekes apa Kossuth- és Liszt Ferenc – díjas operaénekes, Érdemes, és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt, Rákosligeten született 1940. augusztus 8-án.
Gregor József eredetileg vegyészmérnöknek készült, de aztán jött a forradalom.  10 éven keresztül hegedülni tanult, és mikor a rákosligeti katolikus templom kántora disszidált, ő állt be helyére. Ekkor figyeltek fel hangjára. Felvételizett a konzervatóriumba, így a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába járt, de félbehagyta az iskolát. Ugyanis felvették a Zeneművészeti Főiskola ének tanszakára.  Néha modortalanságával túllőtt a célon, így igazából innen is, onnan is eltanácsolták.  59-ben nem sikerült próbaéneklése az Operaházban, ezért 4 éven keresztül a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tagja lett.
1963-ban viszont Szegedre szerződtették, 1988-ig a társulat tgja volt. 1994-95-ben többször fellépett a Metropolitan Opera színpadán.

Csodálatos hangja és lehengerlő egyénisége, megjelenése magával ragadta a nézőket.

Lánya Gregor Bernadett színésznő. Édesapja – Gregor József után ő is a színpadon találta meg helyét.
Gregor Bernadett Szegeden született 1972. május 1-én, Jászai Mari-díjas színésznő.
1995-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, Horvai István osztályában. A Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a Pesti Magyar Színház tagja lett, aztán az Új Színházhoz került.
Fotó: Családi fotó a büszke Gregor Józsefről és lányáról, a tizenéves Bernadettről a szabadtéri széksoraiban ücsörögve.

Ha tettszett az írás, akkor nézz körül weboldalunkon – Retrográd.hu-n

Gregor József és lánya – Gregor BernadettEnyedi Zoltán kapta őket lencsevégre 1985 nyarán./Origo/BorsOnline

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük