“Én már akkor vörös voltam, amikor azt se tudták, mi a kommunista” – A “Kiskabos”

 

Kabos László Krausz Lászlóként született 1923-ban Sárváron. Édesapja lókereskedő volt, édesanyja pedig a kor szokásának megfelelően háztartásbeli.

Egész gyermekkorában cirkuszos akart lenne, mégpedig bohóc. Ha egy cirkusz ellátogatott a városba, akkor haza se lehetett vakarni. Mindent megcsinált, amit a társulat tagjai akartak, csak kapjon ingyen jegyet az előadásra.
Mikor aztán elment a cirkusz, akkor rávette a haverokat, hogy zárt kapubejárójuk alatt hozzanak össze egy cirkuszi előadást, persze nem csak úgy simán, hanem pénzt szedtek érte.

Alap iskoláit Sárváron végezte, utána pedig kertésznek tanult, mert akkoriban elterjedt az a tévhit, hogy aki mezőgazdasági munkás, hiába zsidó, békén hagyják.
Nem csak azért tanult ám kertésznek, mert hogy így érezte biztonságban magát – tudta, hogy azért Pestre kell kerülni, tehát rávette szüleit – oda írassák. Ekkor már színésznek készült, de otthon ezt még nem fitogtatta. Méghozzá drámai színész akart lenni.

Pesten aztán irodalmi önképzőkörbe járt az iskola mellett, beiratkozott Bálint Lajos magán színiiskolájába, majd ennek elvégzése után jelentkezett a Magyar Színházba, és a III. Richard egyik legnehezebb monológját adta elő. Valami lehetett az előadásban, csak nem az, amire számított. Monológját hatalmas röhögés követte, s egy hét múlva már zsebében volt a szerződés.
Aztán jött a háború…1943-ban behívták munkaszolgálatra, majd Mauthausenbe került. Gyalog kellett megtenniük az utat facipőben. Amikor a tábor felszabadult, mindössze 31 kilót nyomott, és tífuszos  volt.

Ott tanulta milyen értékes dolog a szeretet… Hazatérve  még azzal is szembesülnie kellett, hogy a lakásuk már nem az övék, kiutalták másoknak, mindenükkel együtt. Édesanyja hazakerült a koncentrációs táborból, édesapja azonban nem, hiába reménykedtek benne, hogy egyszer nyílik az ajtó. Ez után anyjának már nem volt maradása, kiment a rokonokhoz Amerikába. Kabos, pontosabban akkor még Krausz László viszont úgy döntött, hogy vár 5 évet, ha addigra nem jön össze a színészet, nem fut be, akkor ő is itt hagyja az országot.

Több lehetőség felmerült, végül a Kabos mellett döntött. Ehhez a döntéshez hozzájárult az is, hogy annak idején Kabos Gyula /a nagy Kabos/ apja húgát vette feleségül, tehát szegről-végről rokonságban állt vele. Úgyhogy tiszteletére választotta a Kabos nevet.
Eleinte főleg parodizált. Jávor Pál-t – alkatát tekintve hatalmas tehetség kellett hozzá – Gózon, Csortos Gyulát. Népszerűsége nőttön-nőtt. Egy szinten emlegették már a Salamon-Kazal-Latabár Kálmánnal.
Bárhová ment, mindenütt telt házas előadásokat adott. Sajátos stílust alakított ki, olyat, ami csak őrá volt jellemző. Iróniája, öniróniája, a közönséggel való egyéni kapcsolata, belenevetős stílusa utánozhatatlanná tette.
Kisember alkata ellenére kifejezetten népszerű volt a nők körében, nyilván egyénisége miatt. Ő volt az igazmondó, elesett kisember, aki néha nem riadt vissza akár a ripacskodástól sem. A közönség viszont imádta, és őt ez éltette.

 
Élt. Szerette a nőket, szerette az életet… És nem volt mindig józan életű sem, ennek meg lett a következménye.

Volt már két ittas vezetése, aztán történt egy baleset, ahol az áldozat könnyebben megsérült. Viszont mivel híres ember volt, és olyat tett, ami a szocialista erkölcsökbe ütközik, vagy ittasan vezetett, ezért a szokásostól keményebben kellett büntetni. Így aztán több mint egy éves börtönt kapott, amiből a felét le kellett ülnie. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vele karambolozó nő az akkori főügyész kártyapartnerének a szeretője volt, írta Urbán Erika, Kabos László felesége férjéről készült könyvében.
A közönség imádta őt, bármit tett a színpadon, gurultak a röhögéstől…

Jászai-díjas, Érdemes művész volt, és ő volt mindenki Kiskabosa. Így írta be magát a színházművészet nagy könyvébe… és emlékezetünkbe…
Fotó: Femina
Youtube

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük