A magyar színházművészet egyik legnagyobbja volt

Még akkor is, ha egyesek ezt politikai alapon ítélik meg…
Hogy a legnagyobbak között volt csak az nem látja, aki nem akarja…
Ősei között volt lengyel arisztokrata, gazdag német, olasz muzsikus, osztrák gyáros.
Apai nagyapja Erkel Ferenc barátja volt, anyai dédapja pedig selyemtapéta forgalmazó, hatalmas vagyont hagyva maga után.

 

Apja azonban nagyvilági életet élt, huszártiszt volt, élte életét, Gobbi Hilda édesanyja még csak 16 éves volt, amikor elcsavarta a fejét.
Nem igazán foglalkozott a pénzkeresettel, inkább saját jólétével.
Költséges hobbijai voltak, mint a bélyeggyűjtés.

A pénzt inkább elverte a kaszinókban, minthogy megkereste volna.
Saját díszpáholyt tartatott fenn maga számára a Fradi  pályán, és nem igazán tartott ki egyetlen nő mellett sem.
Addig tartott ez a nagyvilági élet, míg teljes csődbe jutott, jött az abszolút elszegényedés. Mindaddig nagy mulatozások folytak éjjel-nappal, és ment a pénzszórás rendesen.
Mikor már erősen gyülekeztek a sötét felhők, akkor sem vett tudomást róla a családfő.

 

Aztán a kislány elkerült ebből a környezetből a putnoki leánynevelő intézetben, ahol mindenre megtanították, amire egy akkori nőnek, eladó lánynak szüksége lehet.
És itt ismerkedett meg a színészettel, itt lépett először színpadra.
Bár még próbálták tartani a látszatot,  még maguk előtt is próbálták tagadni a nyilvánvalót, a teljes csődöt, végül csak  kiderült hogy nincs pénz, már nem tudták a tandíjat sem letenni.

Apja otthagyta a családot, és hogy ne kelljen fizetni gyerektartás Hilda után – lányát nagykorúsíttatta – nem semmi apuka lehetett – így mindenük odalett, és ráadásul apja édesanyja, Gobbi nagymama sem volt hajlandó segíteni.

Így édesanyja nem tudott mit tenni, megpróbált jóslásból betevőt varázsolni az asztalukra.
Aztán az oldotta meg a problémát, hogy Gobbi Hildát felvették az Akadémiára, ráadásul nyereményből fedezve a tandíjat.
Saját bevallása szerint sem volt szép soha, hangja mindig is rekedtes volt, sosem volt szépségideál, de ő ezzel jól bánt, nem próbált szebbnek tűnni, nem próbált primadonna lenni. Viszont hatalmas egyéniség volt egész életében.

 

Így aztán már fiatalként vagy fiúkat, vagy öregasszonyokat játszott, és persze boszorkányokat, mostohákat.
Tökéletesen. Már kezdő színésznőként magasztosítják a kritikák, a jövő hatalmas színésznőjét látják benne. A legnagyobbakhoz hasonlítják.
Tévedtek? 
Egyáltalán nem.

 

Ő egyike valaha élt legnagyobb színészeinknek.
Minden színésznő életében van egy időszak, amikor a szerepek nem úgy találják meg, mint régebben. Ekkor jött számára a Szabó  család, ahol Szabó néniként lényegében a hátán vitte a produkciót.
Gobbi Hilda Emília Gizella néven látta meg a napvilágot.
Gobbi Ede Alajos papírkárpitgyári üzletvezető és Schneckenburger Margit római katolikus szülők gyermeke volt, Budapesten született, immár 106 éve. Vitathatatlan a mindenkori legnagyobb magyar színésznők egyike.  Sikerült mindezt úgy kivívnia, hogy sosem játszotta meg magát, mindig, mindenhol  kimondta azt, amit gondolt, egyenes ember volt, bohém, és nagylelkű.

 

És mai szóval élve “kommunista”. De legalább nem csapongott egyik oldalról a másikra…
És bár az utóbbi időben elég ellentmondásos a megítélése – mondván: aki kommunista, az jó nem lehet – ő kapcsolatait sosem használta fel mások ellen, hanem ahol tudott segített.

Édesapja olasz származású, édesanyja által német vér csörgedezett benne.
Bár zenészcsaládból származott, nem volt tehetsége hozzá, annál inkább a színészethez – rendkívüli gazdagságban nőtt fel, mely aztán kamaszkorára teljesen köddé vált. A Gimnázium után a Gazdasági Felső Leánynevelő intézetbe járt, majd a Botanikuskertben gyakornokoskodott.
Közben teljesen tönkrementek, és az addigi jólét helyett sokszor édesanyjával aludniuk nem volt hol, kegyelemkenyérre szorult.  Talán ebből az időszakból ered az, hogy soha senki nem tett ennyit a színésztársadalomért, mint ő, és velük együtt persze mindenkiért.

Hogy a nőket szerette? Erre is ott a magyarázat.
Még csak kiskamasz, 12 éves, amikor a szomszéd képzőművész elkezdi fogdosni, ekkor undorodott meg egy életre a férfiaktól.
Tudni kell, hogy 1961-ig börtönbe csukták, aki nyíltan saját neméhez vonzódott.
Ő ezzel nem foglalkozott, nyíltan vállalta, ennek ellenére mindenki szerette egyéniségét.

A Főiskolán bár ösztöndíjas, sokszor nem volt  mit ennie. Egy este statisztálás után a Rákóczi úti Góbé büfé előtt álldogált, céltalanul. Bambult, bámészkodott, ütötte az időt.

Aztán mellélépett egy akkoriban neves örömlány, és meghívta vacsorázni.
Egy évig tartott a kapcsolat, egészen addig, míg már nem volt rászorulva a támogatásra, mert szerződtette a Nemzeti Színház.  Kollégái nem foglalkoztak magánéletével, kivétel Major Tamás, aki pont viselkedése miatt rúgta ki a Nemzetiből.  Igaz, ami igaz, még csak kísérletet sem tett arra, hogy takargassa a tényeket.
Mindent tett, amit bohém férfikollégái is. Szeretett kiskocsmákban iszogatni, mulatni, cigarettázni, csajozni…
Ő ilyen volt….
Na de a színpadon….! És ha valakinek, vagy egy ügynek szüksége volt a segítségére…! Akkor jött ki az Ember…!

Ő sosem könnyítette meg az életét, sokszor direkt a nehezebb utat választotta. Gimnázium után, mikor a Színművészetire jelentkezett Júlia monológjával készült, amire alkatilag alkalmatlan volt.
Mégis megcsinálta, mégis felvették.  Később aztán osztálytársai és tanárai is támogatták a szegény lányt, Bajor Gizi még a régebbi cipőit is nekiadta.
Akadémista volt, amikor az ellenállók közé került. Ekkoriban ismerte meg Majort, Aczélt, Kádárt.
A második világháború alatt nem járt érte kitüntetés, hogy közéjük tartozott.
Kapcsolatait szinte bármire felhasználhatta. Jókra példát már hallottam, olvastam –  rosszakra csak utalásokat kommentben, azt is homályosan…
Gyűlölte a fasizmust, ellene képes volt bármire.
Röplapozott, szavalt, apja által munkaszolgálatosoknak szerzett mentesítő papírokat.
Aztán a nyilasok keresték, egy ismerős lakásán bujkált. Végignézte titokban, ahogy a nyilasok zsidókat lőnek a folyóba, később ebből kifolyólag tanúskodott.
Ezen szoktak fennakadni egyesek, hogy “végignézte”.
Ja kérem… kritizálni lehet… főleg akkor, ha valaki megmutatja, hogy egy csapat fegyveres ellenében kiáll elmondani a nézeteit, és megpróbálja meggyőzni őket.
Ha ezt megteszi, akkor utána már joggal kritizálhatja a művésznőt is.

A Nemzeti újjáépítésénél ott volt, saját kézzel rakta a téglákat, szervezte a fellépők csapatát, hisz akkoriban a színészek is megfogyatkoztak. Egy részük koncentrációs táborban, más részük fogságban, eltűntek, kivándoroltak, kevesen voltak az eredeti csapatból. Üresen álló épületeket kért a párttól, hogy színészotthonokat létesíthessen.

1956-ban aztán kilépett a pártból, de a közügyek mindig szíve csücske maradt. Megmaradt kapcsolatait arra használta, hogy aki bajban van, annak segítsen. Nehéz sorsú színészeknek megélhetést, lakhatást szerzett. Küzdött a Horváth Árpád Kollégium – színészkollégium – a Bajor Gizi Színészmúzeum, és a Jászai Mari Színészotthon létrehozásáért.  1983-ban, születésnapjára szervezett előadást 100 ezres bevételét az Új Nemzeti Színház építésére ajánlotta fel, és országos gyűjtést is szervezett, ahol 3,3 milliárd forintot gyűjtött össze a lakosság.  Viszont felépülését a színháznak már nem érte meg. Ő alapította meg az Ódry Árpád színészotthont, dolgozott a Színházművészeti Szövetségben, és a Színész Szakszervezetben. Vagyona egy részéből megalapította az Aase-díjat, és támogató alapot is létrehozott idős színészeknek. Visegrádi nyaralóját alkotóház céljára ajánlotta fel. Tiszteletére megalapították a Gobbi Hilda díjat, még nem díjazott színészek számára.

Hatalmas szerepeket játszott, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjében Mirigyként felejthetetlen volt, és Katona József Bánk bán-jában is maradandót alkotott. Kossuth – díjas, Kiváló- és Érdemes művész volt.

De az emberekben valahogy Szabó néniként maradt meg a hangja.  A figura egyéniség vele függött össze, nélküle a Szabó család már nem volt család…

 

A Farkasréti temetőben nyugszik, hamvait egy vasládába raktál, mellé tettek egy téglát a lerombolt Nemzeti Színházból, és visegrádi nyaralójából, Imperial /versenyló/ patkóját, és fűmagot.
A Képes Hét nevű újságnak nyilatkozta annak idején:
Egyetlenegy valamivel kacérkodom. A reinkarnációval. Mert nem igaz, hogy nincs folytatás, az lehetetlen. Kell, hogy legyen, a világ nem szűnhet meg. Én fű szeretnék lenni, mert az kinő, levághatják, letaposhatják, akkor is kinő.”
Forrás: Wikipédia Gobbi Hilda: Közben Balogh Géza: A Gobbi Wmn Délmagyar
Fotó wmn FORTEPAN Keleti Éva felvétele Dunabogdányban Fotó: Fortepan MTI

 

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.