Hogy lehet, hogy a régieknek mindenre jutott ideje?

Legkézenfekvőbb válasz az erre: Arra jut ideje az embernek, amire azt akarja hogy jusson…

De ha igazán belegondolsz,  nem volt ez olyan ördöngösség.
Teljesen másképp éltek akkoriban.
Egyszerűen: hagytak időt mindenre, és nem a tárgyi javak voltak a legfontosabbak, hanem maga az ember.
Nem az volt a lényeg, hogy elcsússzon a feltisztított padlón, vagy hogy minden nap este a kötélen lógjon a ruha, hogy naponta friss cucc legyen a hűtőben, hogy a gyereknek ne kelljen megmozdulnia, iskolába, különórára, kocsival menjen. És edzésre is persze…

Elkezdődött a nap, egy átlagos városi családnál a szülők dolgozni mentek, a gyerekek az iskolába. Ritka volt, hogy vigyék őket a suliba, a legtöbb családnak nem volt kocsija, ezért rövid úton megtanultak önállóan közlekedni.
Úgyhogy a szülőknek nem kellett suliba vinnie a gyerkőcöt, és általában érte mennie sem.

Régen is voltak cukros bácsik, és olyanok, akiktől óvni kellett a gyereket.Régen is voltak olyanok, akik óvatlanul közlekedtek, ezért figyelni kellett.
Elmagyarázták a gyereknek otthon, hogy mit tehet meg, és mit nem.
Hogy idegennel nem állok le beszélni, tök mindegy mit ígérget, ha segítséget kér, akkor is tagadd meg, főleg, ha ehhez a lakásba kell menni vele, vagy valahová más helyre, amit nem ismersz.
A gyerekek ezzel megtanulták mi a felelősség, és azt is megtanulták – vannak rossz emberek.  Viszont nem képzelték azt, mindentől félni kell.

Haza fele menet az anya – akkoriban még főleg ő vásárolt – nem tért be menetrendszerűen a boltba, csak akkor, amikor napi élelmet kellett venni, hisz ekkoriban betárolták az emberek az élelmiszert, amit csak lehetett megvettek egész hónapra, egyedül a romlandó, mindennapos dolgokat vették meg, amikor elfogyott. Ráadásul nem volt mobiltelefon, ami nagyban lelassítja a vásárlást. Manapság a hypermarketekben minden második ember kezében ott van a kütyü, és épp tanácsot kér otthonról, melyik lisztet, rizset, vagy bármi mást vegyen, és hogy biztos az lesz-e a legjobb. Nincs önálló döntés, sok dologban mástól várjuk a megoldást.
Régen ha vásárolni mentek kész listával érkeztek, és nagyon ritka volt, ha azon felül más is a szatyorba került. Tehát nem volt elpocsékolt idő fölösleges vásárlásra, fölösleges telefonálásra, és a pénzt is jóval meggondoltabban költötték.
Nem főztek minden nap, nagyon odafigyeltek még, hogy amíg tartott a főtt ételből, azt meg is egyék, nem volt pocsékolás. A régi öregek még a zöldülő parizert is megették – mert hogy annak még nincs baja, meg amúgy is, nem szabad pocsékolni. Nem azt mondom, hogy ez jó volt, de attól még így volt.
Nagy takarékosságok mentek ám! Ekkoriban sem volt fenékig tejfel…Annyi volt csak, hogy kevesebb dologra költhettünk, és nem tudtunk róla, hogy milyen modern kütyük vannak már a világban, úgyhogy nem is fájt rá a fogunk. Nem akartuk minden áron megszerezni, ezért bármennyit dolgozni, így aztán maradt idő a

pihenésre, együttlétre is. De ha valaki előre akart lépni, akkor azért meg kellett szenvedni. Volt olyan háromtagú család, ahol az anya hétvégén megfőzött két csirkéből paprikás csirkét, és bizony ezt ették egész héten. Szépen beosztva. Nem egész comb, csak alsó, vagy felső. Köret jó sok hozzá. Egy ismerős család meg úgy tudta megvenni első kocsiját, hogy a két év alatt, míg a kocsira gyűjtöttek minden egyes nap zsíros kenyeret ettek vacsorára, a csirkeláb pörkölt pedig már ünnepi ételnek számított. Nap közben üzemi koszt, ami akkoriban olcsó volt.
És bár Schmidt Bea manöken az alsó képen egy csodásan megpakolt hűtő előtt pózol, 1969-ben az ilyen konyhai berendezés, és megrakott hűtőszekrény a legtöbb embernek maximum az álmában szerepelt, az is úgy, hogy nem értették, miért kell fele behűtött dolognak alkoholos italnak lennie…

Ráadásul akkoriban még teljesen megszokott volt, hogy a nagyszülő együtt élt a családdal, vagyis volt segítség. Ha főzni kellett, akkor ott volt, ha soron kívüli valami házi teendő adódott, akkor szintén ott volt. Manapság a fiatalok külön laknak legtöbb helyen, így aztán mindent önállóan kell megoldaniuk.
Megváltozott a világ –  minden kell, egyszerre. Mindenből a jobb, a szebb, a drágább. Ezért viszont rengeteg időt fel kell áldozni. Hogy aztán érdemes-e, azt majd az idő dönti el…
Mosás sem volt minden nap. Mióta megjelent az automata mosógép, valahogy divatba jött a minden napos, de legalább kétnaponkénti mosás. Akkoriban hetente egyszer gyürkőztek neki suvickolni, akár kézzel, akár géppel.
Nagymosás meg kéthetente volt, mindig hétvégén, hisz ekkor értek csak rá. 50 évvel ezelőtt a háztartások nagyon nagy részében melegítették még a vizet, nem volt idő arra, hogy munka után nekiessen a háziasszony legtöbbször keverőtárcsás mosógéppel kimosni a szennyest, de sokszor még ez sem volt. A kézi mosás pedig időigényes, meggondolták, mikor fogjanak hozzá. Így ez is kiesett az állandó, napi teendők közül.
Porszívózás néhány naponta volt, de általában a lakásban vagy zokniban, vagy benti papucsban mászkáltak, kevesebb volt a por, hisz kevesebb kocsi ment az úton, így a lakásba is kevesebb szállt be. Nem kellett naponta port törölni.
Úgyhogy volt ideje anyának, nagyinak reggelit, tízórait készíteni a nebulónak, ha máskor nem, akkor műszakba indulás előtt. A gyerekek általában napköziben voltak, itt-ott különórára, vagy edzésre is jártak (legtöbben akkor még önállóan), mire hazamentek, addigra meg ott volt a vacsora. Vagy hideg, vagy pedig maradék a hétvégéről. Kevesen főztek hét közben, inkább ha volt segítség.
Eleinte a tévében heti kétszer biztos hogy nem volt műsor, ha volt –  akkor sem egész nap, úgyhogy ha valaki leült tévézni, azt csak este tehette, hacsak nem akart kora délután Iskolatelevíziót nézni… 🙂 Maradt helyette a beszélgetés. Ezért aztán volt idejük megkérdezni egymástól hogy mi történt veled nap közben, és nem csak tőled, hanem mindenki mindenkitől. Volt idejük törődni egymással.

50 évvel ezelőtt nyugisabb volt az élet, manapság pedig lényegesen nagyobb a jólét.
Még akkor is, ha sokszor berzenkedünk. De nem biztos, hogy így a jó…

Fotó: Indafoto

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.