Tudod, hogy száz évvel ezelőtt milyen hajszín volt a divat?

Minden kornak megvan, megvolt  a maga hajszín divatja.

Gyerekkoromban csodálták a szép, fehér hajat. Így aki őszült rendesen, az fehérítette.
De hogy amúgy milyen volt a hajszín divat jóval régebben?
Hát a természetes. Az volt a szép amivel születtél.
Egy dolgot nem nagyon tudtak elfogadni, a vöröset.
A vörös hajat az kész szerencsétlenségnek tartották, régen akik ezzel születtek boszorkánynak számítottak, de minimum ledérnek.  Hozzá a szeplő pedig egyenesen katasztrófa. Ezektől próbáltak megszabadulni a legjobban, hisz egy elegáns nő arcát nem csúfíthatták el holmi pöttyök – ezt tartották.  Ami nem volt olyan lehetetlen, hisz a szeplőket citromlével, vagy uborkával lehetett halványítani. S ha  vigyázott az ember, hogy az arcát ne érje napfény, akkor kisebb eséllyel jöttek elő nyár kezdetén.
A veres hajra pedig  gyógyír a kamilla volt. Az orvosi székfű főzetével mostak hajat, ennek hatására világosabb árnyalatú lett, már-már ráfoghatóan hogy szőke. Az pedig minden korban tetszetősnek számított, mivel nálunk ritkaság lenne eredetileg. A szőke haj a nőiesség, az irányíthatóság, befolyásolhatóság szimbóluma. Nem véletlenül tetszik annyira a férfiaknak.
A barnák viszont inkább barnították hajukat egy kis diófőzettel.
Nem igazán akartak mesterséges színeket.
100 évvel ezelőtt is voltak már hajfestékek, csakhogy kevesen használták.
Inkább a ledér nők, és a színésznők divatja volt ez. Ugye őket nem igazán tartották régen az erkölcs mintapéldányának.  Számukra fontos volt a kinézet.
És persze a gazdagoké, nekik tellett rá, volt idejük sok-sok órát eltölteni a fodrásznál, vagy épp a fodrász ment el hozzájuk frizurát alkotni.  De sok pénzbe került, ráadásul állandóan kezelni kellett, úgyhogy egy átlagember sem időt, sem pénzt nem nem szánt erre.
Mindenesetre ha egy munkásnő, vagy parasztasszony hajat festetett volna, akkor nagy eséllyel úgy néztek volna rá, hogy azt a kis maradék eszét is elvesztette.
Egyrészt minek értelmetlen dolgokra pénzt költeni…, másrészt úgy jó az a haj, ahogy van. Tudja a természet mit csinál – így voltak vele.
S ha őszült valaki arra meg nagyon is büszkék voltak, hisz az ősz haj az idős kor jele. Márpedig az idős ember tele van élettapasztalattal, tisztelet övezi minden fele.
Így aztán az asszonyok nem problémáztak rajta, ha akár harmincévesen kifehéredett a hajuk.
A férfiak meg nevetségesnek tartották volna, sőt hihetetlen botorságnak, férfiatlannak – ha valaki azt mondta volna nekik, hogy nem ártana színezni úgy ahogyan ő is teszi…
Ugyanis pont az őszülő halánték volt a lényeg… 
Ez kölcsönzött megbízható külsőt a férfinek.
Fotó: Fortepan/Saly Noémi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.