Szerinted is a szomszédban volt a legfinomabb az étel…?

Miért lehet ez, senki sem tudja – de tény.
Mindegy mi volt, akár csak pár szem meggy… Ha olyan savanyú volt is, mint az ecet, akkor is jobban esett, mint otthon a legédesebb cseresznye…

Gyerekként falun –  városon is – gyakran megfordultunk a  szomszéd háznál, sőt nem csak a közvetlen szomszédnál, hanem akár a hatodiknál is.
Persze mindig úgy indítottak útnak – ha kéredzkedtünk: Ne kérjél semmit, ne fogadj el semmit, minden van itthon, ha esznek gyere hazafele…
Ez a mondat addig tartott, míg kimondták. Egyik fülön be, a másikon ki.
Hát hogy hallgattunk volna rá, amikor mindig a szomszédban volt a legfinomabb falat.

Nagyi például nagyon jól főzött, tényleg finomakat. A semmiből is jót tudott készíteni.
De olyan finomságra mégsem  emlékszem tőle, mint amit a hátsó szomszédnál kaptam. Meggy leves rántással – otthon sosem csináltuk – és mákos laska. Ez utóbbi meg minden héten volt. Ráadásul még csak nem is házi volt a laska, mert ők már akkor boltit vettek. A Nagyi meg mindig maga gyúrta-nyújtotta, de hogy nem egyedül ettem, hanem egymás kedvére – teljesen más volt az íze.
Volt, hogy csak azért mászkáltam dél körül, hátha leesik valami. Pedig mindig volt étel. De mennyivel más a szomszédban kapni akár egy zsíros kenyeret – mondjuk cukrosan, mint otthon akár téliszalámisat.
Mert a többiek is azt ették, és ha nekik finom, akkor nekem is az,- ha a többiek szeretik, az csak jó lehet.
Meg amúgy is. A játéktól korgó gyomorral hogy nézne ki, ha azt mondanám: nekem ez nem kell…
Aztán volt, hogy hozzánk jöttek. Nagyi néha sziszegett, hogy azért ne hordjam oda a fél utcát, mert nekünk minden falat ki van számolva – de azért adott mindnek.
Ha nem maradt, hát nem maradt.
Majd vacsorára bekapunk valamit.
A lényeg: gyerek nem éhezhet….
A másik meg: ha az enyémet megvendégelik, kutya kötelességem nekem is…

Fotó: Facebook/Hol volt, hol nem volt./Urbánné Ildi, Fortepan/Nagy Gyula