Megy a Zsuzsi vonat, csattognak a kerekek…

Ha máskor nem, gyerekkorában – feltéve ha debreceni volt – szinte biztos utazott mindenki a debreceni Zsuzsin. Vagy azért, mert a környező tanyavilágban lakott, vagy mert kirándulni ment osztályával, vagy iskolájával Hármashegyaljára.

 

De miért Zsuzsi a Zsuzsi vonat, és egyáltalán mi a története?
Itt is büszkélkedhetünk ám, mert Magyarország első keskeny  nyomtávú vasútja is a miénk. Az országban ez volt az első, amelyet “forgalomba állítottak”, később úttörővasútként pedig a második.
Nézzük röviden a történetét!
Régen úgy voltak sokan a környéken, hogy Debrecen a világ egyik legnagyobb városa, mert egyik végéből a másikba eljutni kétnapi járóföld volt.
Nem csoda, hisz Hortobágy is közigazgatásilag Debrecenhez tartozott, ráadásul a város keleti részén húsz kilométeres szélességben erdős rész volt, ez a terület félkörben ölelte át a várost.
Itt voltak az erdős puszták, tanyák, legelők, szántók, és rengeteg fa. A kitermelt hasábokat aztán lófogatokkal szállították eladásra, és a feldolgozó üzemekbe. Csakhogy sokszor volt sár, vagy pont épp szárazság, mély homok – nem volt mindig egyszerű a közlekedés a megrakott szekerekkel.
Ezért jött aztán a gondolat, hogy kellene egy kisvasút a területre.
1882-ben adták át, mely először még csak a kitermelt fát, a századfordulón már terményt is, aztán újabb 20 év múlva embereket is szállított.
Könnyebb lett a közlekedés, szaporodtak a tanyák – innentől már a legtöbben vonaton szállították be a megtermelt tejet, tejterméket, gyümölcsöt, zöldséget, s mindent ami volt.
Hogy aztán ekkor lett-e belőle Zsuzsi, vagy már a legelején a kis gőzöst nevezték el ekképp – mára már igazándiból senki sem tudja.
Mindenesetre a városi legenda szerint a tanyasi emberek hívták először így, mert nagyon megszerették.
Állítólag volt olyan, hogyha valaki fél kilométerre szaladt a sínek mentén a vonathoz – leállt a szerelvény és megvárta.
De arról is beszéltek, hogy  előfordult: menet közben megálltak, a mozdonyvezető leszállt, kiherélt pár kandisznót, aztán szépen vissza, és mentek tovább…
Más közlekedési eszköz nem volt jó ideig, ezzel jártak árulni, vásárolni, orvoshoz, iskolába a tanyasiak, később pedig már az üzemekbe is, aki a városban helyezkedett el. Közben sok tanyába bevezették már a villanyt, próbálták modernizálni a helyeket.
Kellett a hosszabb útvonal, ezért 1945-öt követően az addig 30 kilométeres pályát 70 kilométeresre “növelték”. Akkoriban összesen 3000 tanyán élő 20 ezer lakos közlekedett vele. (Forrás: Tarr Ferenc)
Úgy látszott, hogy a Zsuzsi mindent túlél, jöhet bármi…
Aztán kiderült, hogy még sem…
Az 1968-as közlekedési koncepció részeként a lakosság elől titkolva született egy döntés, miszerint fel kell

számolni az ilyen apró, úgynevezett madzag vasutakat.  De senki nem kötötte az orrára a lakosságnak, minek is – gondolták majd időben megtudják. Nem hagytak nekik felkészülési időt a váltásra, ez a legborzasztóbb a történetben.

Az utolsó nap 1977. augusztus 31-én, pont iskolakezdet előtt jött el, és egyszerűen a tanyasiak nem tudták elfogadni a helyzetet. Ment a káromkodás, siránkozás, képtelenek voltak elhinni, hogy ez megeshet.
Rettenetes lett az élet kint innentől. Aki dolgozni, piacra, iskolába akart menni – jó pár kilométert kellett gyalogolni ahhoz, hogy egyáltalán a kövesutat elérje, ahol aztán várhatta a buszt, ami tovább vitte.
A Zsuzsi régi útvonalának mindössze 17 kilométerét üzemeltették továbbra is, viszont kimondták egyszerűen, hogy ez innentől ez  nem batyuzó vonat, kirándulóknak fogják üzemeltetni. Úttörővonat lesz 1978-tól.
Ezzel lényegében a régi Zsuzsit “kinyírták”.
A kiránduló vonat már nem volt ugyanaz, amit a tanyasiak megszerettek, élhetetlen menetrenddel közlekedett, ráadásul azért annyira a turisták sem özönlöttek, egyszerűen nem volt gazdaságos a működése.
Néhány évig kínlódott így az egész, majd jött a következő döntés, felszámolják ezt a vonalat is.
Beadtak egy kérvényt, hogy állítsák vissza a közlekedést eredeti mivoltában, de anyagilag nem tudták fentről segíteni az elképzelést.
Aztán alakult egy társaság a vonat megmentésére, támogatókat is kerestek hozzá, ekkor sem jöttek úgy össze a dolgok, ahogy kellettek volna, úgy nézett ki, hogy a Zsuzsi élt 113 évet, és 1995-ben ismét meghalt…

Mára ismét föltámasztották, Hármashegyaljáig lehet vele utazni, de csak kirándulójáratként maradt fenn.
Téli időszakban nincs vonatozás, és a hétfői napokon sem.
Mindenesetre, ha valaki egy kis nosztalgiára vágyik, akkor napi átlag 3 indulási időpont közül választhat.
Persze manapság már nincs akkora szükség rá közlekedés terén, mint a régi időkben, azoknak akik tanyán élnek  mára van kocsija.
Sajnos az viszont tény, hogy a hetvenes években  megszüntetése hatalmas érvágás lehetett a lakosságra nézve. Értelmetlen, felfoghatatlan döntés.

És a végére egy mára teljesen feledésbe merül – akkoriban nagy visszhangot keltő baleset.

Míg nézelődtem a korabeli cikkek között találtam egy hírt, ami elgondolkodtatott – 1960. karácsonyának második napján borzalmas tragédia történt – és pont a Zsuzsi vonat által…
Valahogy azt hinné az ember, hogy ez a kis döcögő-pöfögő valami lehetetlen, hogy komoly sérülést okozzon.  Legalábbis ennyire…
Debrecenben a Vámospércsi úton, az akkori 1-es busz végállomásánál történt a baleset.
Két fiatal – mindössze 10 napja házasodtak össze – igyekezett a az autóbuszhoz. Kézen fogva szaladtak át a síneken, de hogy miért – senki nem tudja. Hisz a vonat előtt nagyjából 2 méterre próbáltak a sín másik oldalára átkerülni…  Senki nem tudja miért nem várták meg, hogy elhaladjon a Zsuzsi…
Először a férj ugrott a sínekre, aztán az asszonyt is magával rántotta. A vonat vezetője persze próbált megállni, ami még ilyen sebességnél is – ilyen rövid távon lehetetlen. Képtelenség volt elhárítani a balesetet.
A férj a fejét ért ütésbe halt bele – még a mentők elszállították a helyszínről, de a kórházba szállítás közben elhalálozott.
Feleségét pedig a vonat megállta után, a baleset helyszínétől nagyjából 150 méterre találták meg.
A rendőrség utána lezárta a vizsgálatot, megállapítást nyert hogy a vonat vezetője nem hibázott, amit lehetett megtett. Az ifjú házasok saját gondatlanságuk áldozatai lettek…

Még belegondolni is borzasztó.

Forrás: Tarr Ferenc, Hajdú-Bihari Napló, Képes 7, Szabad Föld, Fotó: Szabó István, Vonatmánia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük