“Színész a gödörben” – egy régi riport Szilágyi Istvánnal háza építése közben…

Egy régi Film Színház Muzsika képeslapot olvasgatva találtam egy cikket, ami nagyon szíven ütött. Az egészben az a borzasztó, hogy a Szilágyi Istvánnal készült riportban arról van szó, hogy épp házat épít Rákoshegyen, kamasz fiával.
Ugye ház már nincs, semmivé lett, a fiú beteg lett, aztán tegnap szörnyű dolgot tett.
A riport (a.) munkája, így van aláírva. Tudni kell, hogy Szilágyi Istvánt (Pityi) ugyan nagyjából 2 szereppel azonosítják az emberek, holott rengeteg filmben – méghozzá nagy filmekben – rengeteg tévéjátékban szerepelt. És ő volt a Lottó arca hosszú évekig, mikor pedig le akarták hirtelen cserélni elindult a népharag, egy rövid időre vissza kellett venni, készítettek még vele egy reklámfilmet.

Valami miatt egy szeretnivaló ember volt, és sajnos az utóbbi időben tragikus sorsú is.
Feleségével a régi időben hol együtt volt, hol külön. Fia a kilencvenes évek végén kameraman-ként dolgozott.
És bizony az 1988-as riportbéli ház még 1999-ben is épült, legalábbis nem fejeződött be.
És hogy miért Pityi? Azért hívta a szakma Pityinek, mert a főiskolai beszédtanáruk: Básti Lajos szólította fel a színpadra így egy  névsorolvasáskor. Azt mondta: “Na! Mit tudsz, Pityi?” Sztankay Istvánnak, osztálytársának ez nagyon megtetszett, elkezdett kuncogni, és megjegyezte: Pityi, Pityike. Azóta ez a neve…

A riport szövege a következő: …..Szóval: Pityi. Rákoshegyen lakik. Akkorka házban, ami alig nagyobb, mint ő maga és növésben lévő fia, aki vele él, vele dolgozik: egy új ház alapját már kiásták, részben az alapot is kiöntötték. Kert? Hátul lesz, majd ha marad rá erő és idő. És hely. A kis házban is van kert, egy citromfa. Rajta igazi citrom és igazi pingponglabda. Az asztalon abrosz. Valaha függönynek készült, rajta egy üveg vörösbor. A falon óirási térkép. West Europa. Magyarország is rajta van. Egy szekrény tetején kard, tőrkés: rozsda marja. És a szomszéd könyve, a Por két kötete, első kiadás. Az ablakból a kiásott pince óriási gödre látszik.
A házépítő dadog. A házépítő színész.
– Mikor lesz kész a ház, kérdezték a környékbeliek. Egy alkalommal, válaszoltam. Határidőtlen.
– Úgy kell kanyarodnom, ahogy az út megy – mondja még, mentegetőzve.
Aztán megtudom, hogy Szilágyi Pityi a gyakorlat embere, géplakatos szakmája (is) van, olyan “rájár a kezem” ember. Szilágyi Pityi minden magyar filmben játszott azóta, hogy elkezdett játszani. Vagy ez csak legenda?
– Talán a Régi idők focija…Ja, abban is voltam.
Jellegzetes figura, karakteres személyiség. Tényleg kár kihagyni bárhonnan is. Nagyon mai és nagyon időtlen.
– 1937-ben születtem Gyomán. Gyermekkoromban sokáig azt se tudtam, hogy mi is a színész. Tizenkét éves voltam, mikor a Kaszinóban a Ludas Matyiból adtak részleteket igazi színészek. Akkor tudtam meg, hogy vannak olyan emberek, akik egész életükben ezt csinálják. Remélem, most már én is ezt fogom csinálni… bár, ha a filmgyári státuszom megszüntetik… Székesfehérváron sokat játszottam a filmgyár társulatával, Bujtor Istvánnal, Marton Katival. Mondják, én vagyok az egyetlen székesfehérvári színész. Ez olyan szabad dolog…nehezen viselem a kötöttségeket, de közben én is tartozni akarok valahová…Alkotótárs szeretnék lenni, ugyanabban a súlycsoportban, mint a többi alkotó. Csehovot játszani ünnep. Majdnem benne voltan Ascher Tamás Három nővérében…Nem, nem a karakter határoz. A hős belülről legyen hős, nem kívülről…de hatnak a konvenciók, mintha a küllemem lenne a tragédiám.
Aztán elmeséli Párizst. 1966-ban volt ott először, retúrjegy nélkül, munkavállalási engedély nélkül, pénz nélkül.
Mesél, töpreng, és már nem dadog.
– Amikor a gondolkodással találkoztam, lassabban kezdtem beszélni. Fölébredt bennem a felelősségérzet. Szakmailag persze ez nem jelentett váltást. A leglényegesebbet még nem találták meg bennem a rendezők. Nem baj. Az a jó színész, aki ívet tud húzni, a legkisebb alakításban is. Ilyen volt Latinovits, korábban Balázs Samu, Ungvári László, Maklári Zoltán.
Ránk esteledik. A kertben még talicskázik egy sort, aztán kiisszuk a poharakból a maradékot, elköszönünk a Z’Zi Labor kedvenc színészétől. A kapuban integet, mint egy nagy gyerek. Aztán dolgozik tovább.
Házat épít. És embert. Magát, s a fiát…
Ma már tudjuk, hogy mindkét munkájánál hibázott…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük