De hová tűnt Mészáros Zoltán?

Ő volt a főszereplő, a jóképű,  első pillantásra nyugodt, fölöttébb szimpatikus, csendes, ugyanakkor a valóságban egy minden hájjal megkent civilben taxis, vagány, jómadár focista. Alfahím, aki enyhén szólva nem mindig tiszta lapokkal játszik.  Persze idővel ő is alakult, a sorozat végére már egész emberi arcát mutatja.

Az Angyalbőrbent  már több mint 30 éve forgatták, ettől függetlenül máig az egyik legnépszerűbb tv-sorozat.

Hogy Urbán Mészáros Zoltán lett az majdcsak a véletlen műve, mivel a karaktert eredetileg alakító kiszemelt színész helyett valamilyen oknál fogva nem vált be, így egyik pillanatról a másikra hívták be a sorozatba.

Játszott már előtte is filmen – még kisebb szerepekben, mint ahogy a Linda egyik epizódjában is feltűnt.

Ekkor végezte el a GNM Stúdiót, a Madách Kamarában játszott.
A felvételek majdcsak egy évig tartottak, és utána még majd ugyanennyi időbe tel az utószinkron.
A felvételeket a budaörsi Vasvári Pál Laktanyában készítették, és a budaörsi repülőtéren. A falut, Vasbogdányt pedig Zsámbék “alakította”.
Érdekes, hogy sokan annyira hitelesnek találták a történetet, hogy jó ideig a “rajongói” levelek jó része arról szólt, hogy legyenek segítségükre abban a stáb tagjai, hogy átkerülhessenek Vasbogdányba.
Nem csoda, mert azért a valóságtól lényegesen szórakoztatóbb, izgalmasabb volt az a fajta “katonaélet”, amit a celluloidon bemutattak.
Valahogy a nézők egy része úgy gondolta, hogy ez a film olyasmi, mint amit manapság valóságshow-nak mondanánk, holott megírt, fiktív történet volt, alapvetően akció vígjáték, mely kifejezetten arra volt kihegyezve, hogy szórakoztasson.
A film Mészáros Zoltán számára hatalmas sikert, ismertséget hozott.
A gond az volt, mint oly sokszor megesik, hogy ezzel az egyetlen karakterrel azonosították. És nem csak a rajongók, a nagyobb gond az volt, hogy a szakma is.
Volt akkoriban bőven felkérése, színházi, filmszerep – de egyetlen esetben sem őt akarták, hanem az Urbánt. Hogy azt a karaktert vigye tovább, mert azt a nézők szeretik, buknak rá.
Tartott ez addig, amíg aztán elege nem lett, mert egy színész azért mert színésznek, hogy saját magát, a saját egyéniségét mutassa meg – mindig más szerepben. Nem pedig fordítva, más bőrét saját magára húzva…
Úgyhogy végül egy erdélyi ismerősét kérte meg, hogy Marosvásárhelyen nem lenne-e hely a színházban számára.
Szerencsére volt. Így kezdődött a kinti élet, ami 6 évig tartott.
Majd jött Szolnok, ahol aztán évad közben szerződést bontott, és egy időre még visszatért Erdélybe, aztán pedig München következett. Mai napig ott él.

Szakirányú végzettséget szerzett a müncheni Lajos-Miksa Egyetemen, mely München legnagyobb, Németországban pedig a második legnagyobb egyetem.
Időnként játszik a T-ATHER-ben, de fontosabb számára a filmezés.
Van egy médiacége, amely magyar nyelven ad ki hangoskönyveket. Igazi klasszikusokat dolgoznak fel.
E mellett filmezik, és rendez, dokumentumfilmeket is készített. És persze időnként feltűnik Magyarországon is.
Néha színházban vendégszerepel, és forgatott is az utóbbi időben – 30 év után ismét itthon.

De élete jelenleg Németországhoz köti.Több filmben is játszott, legutóbb a Don Juan kopaszodik főszerepét Farkas Zoltánt formálta meg. De feltűnt már több kísérleti filmben, játékfilmben, román, német, amerikai, japán, francia sorozatokban is.

ElsőKéptalálatok a következőre: angyalbőrben házasságából van egy kislánya, aki itthon él az édesanyjával.

Második házasságából pedig egy lánya és fia van. Már ők is igazi “Angyalbőr” rajongók…

Szabad idejében kerékpározik, méghozzá egész jó szinten…
Akit érdekel mi történt, mi történik vele megtalálhatja a Facebookon…Fotó: Port.hu, Mészáros Zoltán Facebook-oldala, Femina, Port.hu

Forrás: Mészáros Zoltán Facebook-oldala, Wikipédia, Honvédelem.hu,képkocka a filmből
loading…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.