Amikor még a semmiből is finomat főztek

Persze nem azért, mert olyan kedvük volt, és a sok finomság helyett inkább a nagy odafigyelést választották.
Egyszerűen rá voltak kényszerülve.

Hiába falun éltek, könnyebb volt elvileg élelmiszerhez jutni, de  az ötvenes évek, és az előtte való jó pár évtized is a beosztásról szólt.
Először a gazdasági válság, aztán a háború, a háború utáni ellátási problémák, majd a beszolgáltatás. Ez mind megtette hatását, sokszor épp hogy csak volt valami az asztalon.
Ám mindig volt, mindig kihozták valahogy – és ez volt a lényeg.
A reggeli volt a legkönnyebb. Ha tojt éppen a tyúk, akkor volt tojás. No nem sok egy főre, hisz takarékoskodni kellett.
Szükség volt rá a gyúrásnál, nem lehetett csak úgy pazarolni belőle.
Mama inkább magán takarékoskodott ezért. Azt mondta, ő nem szereti. Ami fölösleg volt, azt Papa és a gyerekek ették meg.
Az “embernek” szüksége volt rá, hisz kemény fizikai munkát végzett. Fát vágott, ásott, kapált, kaszált, tavasszal szántott, vetett, állatot gondozott. Mindig, sorjában ami kell. A gyerekek meg gyerekek nekik nőni kell, nekik nem lehet azt mondani, hogy nincs. Egy felnőtt könnyebben elfogadja, hogy kevesebbet, vagy kicsit silányabbat eszik.

 

Ha nem volt tojás, akkor jött a zsíros kenyér. Nem mindennap puha, bolti, hanem egy hétre előre megsütve otthon a kemencében. Addig ették, míg volt. Nem ment a pocsékba egy morzsa sem.

Ha valamelyik gyerek meghagyott pár falatot, az egyből ment a moslékba, majd a coca jóízűen elfogyasztja, nem ment veszendőbe.

Tízóraira a kicsik szintén zsíros kenyeret vittek, vagy lekvárosat. De azzal az volt a baj, hogy könnyen maszatolt mindent.
Az “ember” is zsírosdeszkán élt, éveken keresztül ezt vitte magával, ha kint dolgozott a földön, vagy a háztájiban. Aztán a téeszbe is, mert valahol meg kellett húzni a nadrágszíjat. A ruhán, a cipőn nem lehetett, arra szükség volt, a legegyszerűbb az élelem. Egy kis paprika, vagy paradicsom hozzá a kertből, télen egy kis uborka, vagy más savanyúság a kamrából. És már mindjárt könnyebben csúszott.
Az ebéd, meg a vacsora az ugyanaz volt.
Nem ment az a flancolás, hogy délben ez, estére meg azt főzök.
És akkor is hét közben általában főzelék, tészta, krumpli volt. Megfőzte a krumplit lapótyának, a krumpli főzőlevéből pedig isteni levest hozott össze.
Vagy csinált mákos laskát, a tésztalevet nem kiöntötte, vagy a malacnak adta, hanem tésztalevest főzött belőle. Ha nyár volt, dobott bele egy kis zöldséget is, mindjárt más lett az íze.
Még a hagymából is levest készített. Megpirította zsíron, rádobott egy kis paprikát, borsot, sót, felengedte, aztán mikor már forrt egy marék rizst szórt bele. Tudod milyen finom volt?
Hét közben nem volt hús. Volt, hogy rakott ételt készített, de se kolbász benne, se semmi. És mégis finom volt. Valahogy úgy tudta fűszerezni, hogy nem hiányzott bele, telt a pocak, és ez volt a lényeg.
A paprikás krumpli is kolbász, virsli nélküli volt, de mivel ilyenek voltak a hét közbeni ételek, hétvégére viszont már finom falat is jutott.
Vasárnapra. Merthogy akkoriban még csak a vasárnap számított hétvégének, a többi munkanap volt.
Ilyenkor Mama hajnalban már felkelt, vágott egy-két tyúkot, vagy kacsát, nagy néha egy libát, és mire a család felébredt, már elkészült a finom hagymás vér, sokszor felaprózta bele a májat is.
Délre pedig elkészült a húsleves grízgaluskával, vagy reszelt tésztával, ezt pillanat alatt összehozta, nem játszadozott vele.
Aztán meg galuska pörkölttel, vagy csak megsütve a hús krumplival.
És utána a kalács. Hol mákos, hol kakaós, volt, hogy fahéjasan. Ez volt a legolcsóbb, ezt csinálta a legtöbbször. Fahéj a zacskóban rengeteg van, és kevés kell belőle. Egy pici cukor, és már a kelt tésztának valami fantasztikus íze van.
Érdekes viszont hogy öregségére ugyanígy élt. Akkor is megnézte alaposan mire költ.
Már nem ő sütötte a kenyeret, de csak akkor vett, amikor az utolsó falatig elfogyott. Ugyanúgy felhasználta a tészta, vagy a krumpli főzővizét, semmit sem dobott ki. Az állatoknak is már csak azt adta ki a konyháról, ami már teljességgel hasznosíthatatlan volt.
Egy dolognak nem tudott ellenállni: amikor a boltba habroló érkezett. Hetente egyszer vett is belőle egy zacskónyit, egész nap ezt majszolgatta.

És időnként megmagyarázta: Annyit güriztem életemben, ennyit megengedhetek…

Fotó: Fortepan.hu/Fortepan album, Fortepan.hu/Urbán Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.