Miért hordtak régen a gyerekek magas szárú cipőt?

És nem csak a gyerekek, hanem sok felnőtt is…
Régen nem a külcsín volt annyira fontos, hanem a kényelem, és az egészség.
Ha egy nő tízcentis sarkú cipőt hordott volna – minimum bolondnak nézik…
A múlt századfordulón még gyermek-felnőtt magas szárút hordott. A gyerekek szinte állandóan, a felnőttek pedig alkalmanként, amikor fontos volt a láb stabilitása.
De ott volt nagymamám, aki szerette a szép ruhákat, adott magára, és még csinos is volt egész életében – nyolcvanegynéhány évesen is hatvan körülinek gondolták – egész életében csak magas szárú, nyikorgós cipőt vett csak fel. Nem kellett neki más. Nem boltból vette, készíttette mesterrel. Bent a házban pedig mamuszt hordott. Mindig azt mondta: vigyázni kell, mert legkönnyebben lábról fázik fel az ember.
A munkásember nem hordott félcipőt, vagy papucsot – stabilitás kellett a lábnak, az egész napos strapa nem kímélte őket sem. A magas szárú tartja a bokát, amúgy is nehezebben történik meg egy baleset. Nem véletlenül találták ki a túrabakancsot, egyenetlen talajon ez az ésszerű, a magasított szárú cipő.
A gyerekek még a hatvanas-hetvenes években is legalább iskolás korukig ilyen cipőt hordtak. Ezen kívül csak ünneplőben volt félcipő, vagy esetleg nyáron a szandál. De legtöbb gyerkőcnek a mindennapokra az sem volt, maximum a már félig-meddig kinőtt cipőt nyáriasította a szülő. Elől, a nyelv előtti részt kivágták, ott szellőzött a láb.
A szellőzéssel amúgy sem volt baj, hiába a nyár – hisz a bőrcipő teljesen más, mint a mai műanyag talpú csodák. Ráadásul a hatvanas években, és előtte még a talp is bőrből volt, télre úgy raktak rá gumi sarkot meg talpat, hogy ne csússzon a jégen, és ne ázzon át a talp könnyen.
Bár annyi esze azért volt minden szülőnek, hogyha “beázós” idő volt, akkor a gyerek lábára még feladta a hőcipőt is – felnőtteknek is volt – ez nem csúszott és védte a cipőt is. Víztől, sártól, sós létől egyaránt.
A lábnak meg a magas szár jót tett, egy gyerkőc még nem áll stabilan a lábán, kell a támasztás. 🙂
Fotó: Fortepan/Cholnoky Tamás, Fortepan/Fortepan album/Kotnyek Antal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük