Gömböc a T-34-esből… – Melyik sorozat volt?

1968-ban kezdték vetíteni a Magyar Televízióban a két évvel előtte forgatott lengyel filmsorozatot, a Négy páncélos és a kutyát.

 

Egyből nagy nézettségű lett nálunk is – és a szocialista régió más országaiban is – a fekete-fehér, második világháborúról szóló sorozat, ami egy T-34-es tank, harckocsi legénységének életét követte nyomon.

Ez már másabb volt, mint a többi világháborús film, már jóval kevesebb volt benne a szovjet propaganda, így nézhető volt, vártuk minden héten a fejleményeket. Ráadásul ott volt a kutya, aki-ami mindent vitt.
Ha a többi szereplő neve már nem is ugrik be egyből, de Gömböcé biztos megmaradt az emlékezetben, hisz egy kutya egyenruhás filmben ekkor még újdonságnak számított. Márpedig azt mindenki tudja, hogy törvényszerű: a film, ahol egy kutya megjelenik, az siker lesz.

És persze  a szereplők, a katonákat alakító színészek is kedvencünkké váltak.  Janek, Gustlik, Olgierd, Tomek, és Grigorij egészen 1972-ig vendégeink voltak a tévé képernyőjén heti egy alkalommal, délelőttönként pedig ismételték, sokan azt is nézték.

Ma szemmel nézve már kissé vontatott a film – vagy akár nem is olyan kicsit – de a hatvanas évek világában ez egy izgalmas háborús történelmi filmnek számított, ahol már nem a szovjet katonák egyedül a csodálni valóak.

Fotó: Készítette: Rendező Andrzej Czekalski, Konrad Nalecki – http://indavideo.hu/video/A_Negy_pancelos_es_a_kutya_S02E07_Szinkronizalt_-_A_Zsilip?autostart=1&utm_source=flash&utm_medium=relatedvideos&utm_campaign=videoplayer, filmkocka, https://hu.wikipedia.org/w/index.php?curid=1385979

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük