Gondoltad volna? Kisvakond is már 63 éves…

Volt egyszer egy csehszlovák televíziós rajzfilmsorozat, ami először 1956-ban került vetítésre, persze nem nálunk, de már itt is képernyőre került a hatvanas években.

Még 1954-ben kezdődött a története, hisz a fiatal animátort, Zdenek Miler-t megbízták azzal, hogy készítsen egy tanmesét, egy oktató-nevelő filmet. Hisz, ha belegondolunk – minden új részben valami érdekeset tanulhattunk.

Az első rész például, a Kisvakond nadrágja – arról szólt, hogy a len hogy nő meg, hogy lesz belőle fonal, vászon, és abból hogy készül el az a bizonyos sokzsebes nadrág, amire annyira vágyott…
És persze szeretetről, álmodozásról, kitartásról, barátságról…
Összesen 51 rész készült el,  volt ami nagyon rövid volt belőle, de olyan is, ami majd félórás.

 

A Kisvakond megalkotója nem akart a kor szokásának megfelelően propaganda film szerű oktatást tartani, inkább egy aranyos főszereplőben gondolkodott, aki már kinézete, és természete folytán is szerethető, és a gyerekek majd oda figyelnek rá.

Hosszú ideig nem jöttek össze a dolgok, aztán egy véletlen folytán vakondtúrásba botlott, és ekkor villant át az agyán, hogy talán itt a megoldás. Hisz ki nem szereti a vakondot?

Nagyon sok országban vetítették a sorozatot, és a gyerekek – felnőttek körében is mindenütt hatalmas sikert aratott.

A legelső, már említett részt, A vakond nadrágja címűt – még a Velencei Filmfesztiválon is díjazták, az első lett.
Így, utólag úgy rémlik, hogy beszélnek benne a szereplők, pedig ez csak a legelső részben volt így. A rendezők úgy gondolták, hogy jobb lesz egy olyan figurát megalkotni, aki nem beszél, hanem gesztusokkal magyaráz, és néha érzelmeiket kifejező hangokat hallatnak a figurák.
Családi “vállalkozás” volt a filmkészítés, mert a kis állatkák hangját a rendező lányai adták.
A gyerekek és szülők rajongtak a sorozatért, hisz gyermekszinten, de nagyon érthetően, világosan magyarázott el olyan fontos dolgokat, mint a születés, a halál, baleset, növénygondozás, stb.
Mindenesetre ez a mese az a kategória, ami kedves is, szerethető, nevel is, oktat is… És egyszerűen nem tud kiöregedni…

Fotó: ajandekotlettar.hu, visigyula.com, filmtekercs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük