Mit csináltak régen a háromnapos kenyérrel?

Mit csináltak volna? Hát megették. Manapság nagy eséllyel semmit, legalábbis felhasználni már szinte lehetetlen.
Nem csak az olcsóbb, silányabb minőségűt, hanem az elvileg drágábbat sem. Jó ideje középárasat veszünk, de ezzel sem jó három napnál tovább próbálkozni.
Régen háznál kéthetente sütöttek kenyeret, és ez a kenyér megközelítőleg olyan minőségű volt, mint amit még a hatvanas-hetvenes években a kenyérgyárak, boltok árultak.
Vagyis tisztán gabonából, kovászból, sóból, vízből készült, esetleg dúsítva egy kis burgonyával. Ezelőtt 40-50 évvel akkor vettek kenyeret, ha fogyóban volt.
Vagyis benézett a gazdasszony a kenyértartóba, vagy a konyhaszekrény kenyértárolónak kinevezett  rekeszébe, és megállapította, hogy “fogyóban van a kenyér, délután már jó lesz venni egy másikat”.
Nem azt mondta, hogy ” ‘a fenébe, már megint penészes lett, ki kell dobni, irány a bolt, venni kell a következőt!”
A maradékot meg felszeletelték szépen, s mivel már szikkadt volt valamennyire, ezért tökéletes lett az állaga egy kis bundás kenyérnek, vagy pirítósnak.
Vagy ha akkor pont nem volt kedve a családnak ilyesmit fogyasztani reggelire, vacsorára, akkor berakták a gáztűzhely tepsijébe, és ott szépen elszáradt magának. Mikor meg már kopogós volt, akkor szépen mozsárral összetörték, vagy a diódarálón átengedve aprózták.
Ha valakinek túl sok ideje volt, akkor pedig a sajtreszelőn lereszelte.
Ezzel elkészült a házi zsemlemorzsa, amit papírzacskóban tároltak, és ha készült a hétvégi rántott hús – mert hogy hétvégén szinte kötelező volt – akkor elővették, s azt használták.
Akkoriban mindenki tudta a jó kenyér ismérveit. Kellő vastagságú héj, ami fényes, Ha összenyomod a kenyeret, utána visszaugrik, felveszi eredeti formáját(ha nem, az a zsenge, sületlen), ha megvágod, apró lyukacsos, tömény, érzed, ha megettél egy szeletet…
Ahol nem ilyet árultak, onnan elszoktak az emberek.
Ahol sort kellett állni a kenyérért, ott tudhattad előre, hogy pont olyan lesz, amilyen a nagykönyvben meg van írva….
Abban az időben még luxus lett volna panírra, vagy zsemlemorzsára költeni, a legtöbb gazdasszony ezt a problémát megoldotta házilag…Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük