Honnan tudta Papa, hogy hány óra van?

Egyszerű ugye, megnézte az óráját… Avagy megnézte volna, ha annak idején mindenkinél lett volna karóra, vagy zsebóra.

Csakhogy nem volt olcsó mulatság, ráadásul elég sérülékenyek is voltak, nekiütődött valaminek, és már vége is volt.
Ilyen kidobós pénzük nem igazán volt a régieknek, egyszerűbb volt, ha a házban volt egy ébresztős óra, ami vagy működött, vagy sem, de azon kívül mindenki a szemére, és a fülére hagyatkozott.
A legtöbb esetben faluhelyen egy háztartásban egyetlen óra volt. – És érdekes módon – mégis tudták az időt.
Nappal, és ha legalább a felhők mögül kibukkant időnként a nap, akkor egy pillanat alatt meg tudta mondani bárki az égre tekintve szinte percre pontosan mennyi az idő.
Ennek egyetlen oka volt, hogy napközben így figyelték az idő múlását, tehát gyakorlatuk volt benne.
Néhány napos “edzéssel” bárki eljuthat arra a szintre, hogy legalább félórás eltéréssel megmondja, mennyi az idő.
Ők viszont nem néhány napot gyakoroltak, hanem egész életükben.
Még akkor is, amikor már volt karóra, inkább a nap állására adtak, hisz az nem tévedhet.
Az órával viszont baj is lehet… Késik, vagy siet, megáll egy időre, aztán elindul ismét…
És ott volt az éjszaka, erre is volt egy teória. Mégpedig a kakaskukorékolás. Addig rendben van, hogy volt óra a háznál jó esetben, de villany, hogy állandóan nézegessék – az biztos nem.
Viszont majd minden udvaron volt kakas, ha nem, akkor a szomszédnak biztos, ő is megtette az időjóslásnak tökéletesen.
A kakaskukorékolásból  meg tudták mondani, nagyjából hány óra van. Hisz a kakas valahogy a napfelkeltéhez viszonyul, előtte már bizonyos időközönként jelez.

Amúgy is a parasztember legtöbbször minden neszre felébredt, őrizte a házat, a földet, az állatokat…
Úgyhogy, mikor a kakas nyáron 3-4 órát jelzett, akkor az egész háznépnek ébresztő volt. 
Nem véletlen: a kakassal keltek, tyúkokkal feküdtek…

Fotó: Fortepan.hu/Konok Tamás ID

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.