Nagy színésznő, aranyos ember – gyermekfilmek kedvelt “szinkronhangja”…

Kaposvárott született 1944. szeptember 10-én, Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Pogány Judit nyolc  éves koráig jó körülmények

között nevelkedett,  volt egy háztartási alkalmazottuk is, aki a színházba is elvitte, első színházi élménye ebből az időből származik.

Még nem volt 9 éves, amikor édesapja meghalt, ekkor már anyukája is súlyos beteg volt. Végül gyámszülei nevelték fel bátyjával együtt.

 

Imádta a színházat, a szomszédokkal ha tehette mindig színházasdit játszott, a versekhez is vonzódott, középiskolás korában versmondó versenyeken indult.

Közgazdasági szakközépiskolát végzett, majd jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de már az első rostán kiesett.

 

Dolgozott adminisztrátorként a kaposvári Megyei Bíróságon, majd egy amatőr színjátszó körben tevékenykedett. 1965-ben a csoport  bekerült a Ki mit tud? döntőjébe. A kaposvári Csíki Gergely Színház fiatal lányokat keresett egy előadáshoz, és mivel látták Ki mit tud-beli teljesítményét behívták meghallgatásra. A meghallgatás jól sikerül, és segédszínészi állást kapott.
Kórustag, majd tánckar tagja volt, aztán idővel már kisebb szerepeket is játszott.
Pályája elején fanyalogtak miatta. Alacsony, vékony, esetlenül mozog, mutáló, sipító hangja van, sokszor lefullad, és még néha pöszít is.

De érdekes módon mindenek ellenére átjött a játéka, mert őszinte volt. Nem akart többet adni attól, aminek birtokában volt, viszont azt maximálisan.
Ekkor ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róberttel. 1968-as évad aztán meghozta a sikert, szerepet kapott a Várj míg sötét lesz darabban. Zsámbéki Gábor osztotta rá a szerepet, és Pogány Judit úgy tartja, neki köszönheti hogy végül  igazi színész lett. Volt Hamupipőke a következő évadban, és ekkor már a rendes színészi minősítést is megkapta.

Utána következett a Pinokkió, az Ahogy tetszik, Ivanov, Oszlopos Simeon…
Olyan filmekben tűnt fel, mint a Bástyasétány 74,  Azonosítás..
Mivel Zsámbéki Gábor és Ascher Tamás a Nemzetihez került 1978-ban, ezért Pogány Judit és Koltai Róbert is a Nemzetibe szerződött.
Tragikaként, és komikaként is megállta helyét, hangja gyermekfilmekre tökéletes, árnyalt, mégis csengő, idősebb korában is rendkívül jellegzetes.
Nagy állatbarát gyermekkorától kezdve.

Férjétől való válása után Egri János, a legendás tévés élettársa lett.
A hetvenes években több mese színdarabban játszott, imádtam a hangját… Ugyanígy a rajzfilmekben. Már gyerekkoromban számon tartottam őt…

 

Fotó: Készítette: MAFILM Budapest Filmstúdió – https://www.youtube.com/watch?v=S3zpjV8E0E8, filmkocka, https://hu.wikipedia.org/w/index.php?curid=624017
Örkény Színház

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.