Szülei női fodrászok voltak, ő pedig egyik legjobb színészünk lett

Budapesten született 1941. május 17-én, Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai-díjas színész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Édesapja Haumann József Péter, édesanyja Stum Franciska, fodrászok voltak. A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, történelemtanára Antall József volt.  Érettségi után jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahová elsőre felvették.  Osztálytársai között volt Harsányi Frigyes, Horesnyi László, Koltai János, Koncz Gábor, Nagy Anna.
Először Debrecenbe szerződött, majd Pécsre, 1970-től van Budapesten, először még 2 évig a 25. Színházba került, majd a József Attila Színház következett, a Madách, és a Nemzeti. Játszott a Radnóti, és a Katona József Színházban is. Dolgozott a Televízióban, a Slágertévé műsorban dolgozott együtt Kovács Katival.

Bármilyen szereppel megbirkózik, de az intrikus karakterek állnak hozzá a legközelebb. Tragikus, és komikus szerepekben is kiváló, rendkívül sokoldalú, erős karakterű színész.
A világirodalom nagy szerepeit játszotta végig színpadon, nagyjából 50 filmben, ugyanennyi tévéfilmben, sorozatban játszott.

 

Foglalkoztatott  szinkronszínész is, olyan hírességeknek kölcsönözte hangját, mint:  Anthony Hopkins, John Cleese, Louis de Funés, Peter Ustinov, Gene Hackman, Jack Lemon.
Sajnos – már ő sincs velünk….
Fotó: Készítette: Szilágyi Lenke – http://www.revizoronline.com/article.php?id=236, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=45052115
Fortepan/Rádió- és Televízió Újság

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.