Ősz Ferencre emlékszel még?

Budapesten született 1930. november 10-én, és mindössze 45 éves korában hunyt el 1975. február 5-én. Ősz Ferenc a televíziós humoristák első generációjába tartozott, konferansziéként is dolgozott.

Polgári foglalkozása egyébként újságíró volt.
Az egyetemen törtélem szakán 2 évet végzett, először  hivatalban dolgozott, majd katona lett. 1951-től három évig a honvédség újságjának dolgozott. Ekkor Egerben a Heves megyei Kultúrház művészeti vezetője, majd igazgatója lett, dolgozott  a Heves Megyei Népújságnak is, de dolgozott közben segédmunkásként is.  Egy évet még a Központi Statisztikai Hivatalnál is tevékenykedett, aztán jött a Dunaújvárosi Hírlap, majd a Pest Megyei Hírlap, itt rovatvezető volt. Dunaújvárosban ismerkedett meg a színpaddal, majd az Egyetemi Színpad következett. Ez után következett a Lúdas Matyi. Ekkor lépett fel többször a Televízióban, jószerivel állandó párt alkottak műsorvezetés terén Kudlik Júliával.

Alapítója, és házi szerzője, s jó előadókészsége, fanyarsága miatt közreműködője is volt a Rádió Kabarészínházának.  A Rádió Kabarészínháza akkoriban minden hétfőn hallható volt, ez a közeg tette először országosan ismertté.  Később  a Színész-Újságíró Rangadóknak volt a műsorvezetője.

Közben pedig írt. Generációja közül elsőként távozott.

Miskolczi Miklós írta halála után:” Életében kevés jót írtak róla, de ő maga nagyon sok jót írt…. mindenütt, ahol szerették a kesernyés, intellektuális humort. És hol nem szeretik a humort Magyarországon? Mindenütt szeretik. A humoristát már kevésbé. Ősz Feri is sok ellenséget gyűjtött magának össze, és ez a legbiztosabb jele annak, hogy iszonyúan tehetséges volt. ”
És persze egyszerű, intelligens, fanyar. Humorában ugyanazt a fanyarságot képviselte, mint jeleneteiben Varga József televízióbemondó.

Fotó: Készítette: FOTO:FORTEPAN / Zoltán Szalay, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=76576564
Fortepan/Erky Nagy Tibor
Fortepan/Szalay Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.