Tudtad, hogy régen 8-10 hetes csirkék voltak a rántani valók?

Manapság már ennyi idős korban a fagyasztóban ülnek…
Ugyan városi gyerek voltam, de még a hatvanas-hetvenes években  – bár a szomszédok nem örültek neki – kertes ház lévén lehetőség volt csirke nevelésre. Persze nem tömegesen, 10-15 darabot 2-3 hetes kortól nevelgettünk. A kakasokat 8-10 hetes korig, a “leányzókat” elvileg meghagytuk volna tyúknak, de aztán mindig közbejött valami, és hát a húsellátás sem volt olyan tökéletes, hogy ne kellett volna hozzányúlni. Kapirgáltak, gazt ettek, kukoricát, búzát, csalánt,  a kakasok időre megnőttek még így is,  rántani való korba értek. Ugyanis abban az időben a rántani való csibe a 80 dekás volt, pici comb, pici mellehúsa, de annál finomabb. A csontjai jól láthatók voltak, a mellén annyi hús volt, hogy a tollát szétfúva látszódott a melle csontja, vagy inkább porca. És a lábai vékonyak, arányosak…

Aztán jöttek a hetvenes évek, amikor már a szomszédok nem egyeztek bele a csirketartásba – nem mintha büdösek lettek volna, és zajjal sem jártak, de hát ha a magyar ember valamire nemet mondhat, akkor azt meg is teszi. Innentől vagy piacról vettük a csirkét, vagy pedig vágott baromfiként.

Ekkor már volt broyler csirke, a fehér húsú, tömzsi. Vastag lábakkal, húsos mellel, rengeteg zsírral. Rántani valót szinte nem is lehetett találni belőle, ha vágott baromfiként vásárolt az ember csirkét, az apróbbakra vadászni kellett.  Így aztán ha csak lehetett a piacra jártunk értük, ez volt az az időszak, amikor a húshibrideket istenítették, mert hogy milyen sok hús van rajta, s milyen kiadósak. Nyomták bele a tápot pici koruktól kezdve, de még egész emberi – akarom mondani – csirke formájuk volt. És még az ízük is elment valahogy. Már falun is adagolták nekik a tápot, napos korban még töményen, aztán meg vegyesen, hogy nőjenek – máshogy sosem nőnek meg…. Ekkor már kakaspor nélkül csirkenevelés lehetetlen lett, sokszor az állomány harmada is elpusztult, végigsöpört rajtuk egy betegség, és a nyereségnek annyi lett.

Aztán jöttek a kilencvenes évek, és mint oly sokan, én is elkezdtem gondolkozni rajta, mihez fogjak. Mivel falun laktunk, hely is volt – kézenfekvőnek tűnt, hogy megpróbálkozunk az előnevelt csirkével.
Kukorica illetményföldből volt annyi, amennyi kellett, tápot meg vettünk az első időre. Növögettek szépen, aztán fokozatosan szoktattuk át vegyes takarmányra őket. Formásak voltak, szépen gyarapodtak, nap mint nap nőttek. Fel is iratkoztak sokan, hogy majd visznek belőle, de mivel kevés volt a csirkénk, több volt az igény, ezért egy ismerős baromfi tenyésztőtől, aki azóta “nagykutya” lett  rendeltünk hozzá póteresztést. Annyi volt a gond, hogy egy héttel fiatalabbakat ígért  a mieinktől. Nem gond, majd kimagyarázom valahogy – gondoltam, vagy bekeverjük. 
A lebeszélt időpontban megérkezett a szállítmány, és majd hanyatt vágtam magam, mert másfélszer akkorák voltak mint a mieink. Magasságra is, a lábuk meg olyan, mint egy díjbirkózóé.
Szabályos lelkiismeret furdalásom lett, hogy lehetek ilyen két ballábas, hogy ennyihez sem értek…
Aztán később, ismerős öregek felvilágosítottak róla, hogy nem kell szégyellni ezt…. Ez bizony nem  hozzáértés kérdése… azok bodybuildingeztek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük