Hatvan éves is lehetne ez a fotó. Honnan tudhatod, hogy jóval később készült?

 

Sokszor láthatunk zavarba ejtő fotókat az interneten.
Olyanokat, amikor hirtelen azt sem tudjuk, melyik évben járhatunk.

Ha faluhelyre, tanyára “lemegy” az ember – mai napig tapasztalhat, láthat olyan lakásbelsőket, amik évtizedek óta érintetlenek.
Érintetlenek – olyan értelemben, hogy bútorként, és felszerelési tárgyként még a szülők, nagyszülők kredencét, szekrényét, ágyát, szőnyegét, vagy akár edényeit használják – jóval tartósabbak voltak, mint a manapság készültek.
Korszerűsítés persze ezeken a helyeken is folyik, például a vizet “beviszik” a házba, vagy van már gáztűzhely is, nem csak a sparhelt…
De a tanyán élő ember nem a modernségre ad, hanem a praktikumra.
Hogy az a tárgy, amit használ – az számára a legkönnyebben használható legyen. A legkönnyebben használható pedig az, amit megszokott az ember.
Ráadásul ott van a sparhelt, ami melegít, főzni lehet rajta, ha amúgy is ősz van, tél, akkor kevés gázt használnak, hisz a palackot cserélni kell, az meg bajosabb tanyavidéken.
Úgyhogy legtöbb esetben ez a “múltban élés” nem a maradiság jele, hanem annak következménye, hogy ésszerűen gondolkodnak. Csak azt veszik át az új dolgokból, amikre feltétlen szükségük van…

A ház belseje olyan, mint ezelőtt 100 évvel is. A berendezés is valószínű, hogy még a szülőktől való. A kézimunka is a falon, a  csikó sparhelt, ami nem csikós sparhelt, ahogy hirdetésekben olvasni. Hisz alakjáról kapta nevét.  A láda, amin az asszony ül, ebben szárították  a tűzrevalót. a kredenc – ugyan újra mázolták, de látható hogy jó pár évet megért már ő is. A csuprok, a teáskanna, a fedők, a fazék, és a tejforraló…

A láb alatt a rongyszőnyeg. Minden a múltat idézi.
Viszont ott a tűzhelyen a műanyag, vékony falu lábas, a falon az “aranyozott” karóra formájú falióra, mely már elemmel működik, és ott a dugalj, ami szintén a hetvenes évek utáni időt idézi.
Az órát és a kislábast amúgy lehet, hogy már korábban is be lehetett szerezni, de a KGST-piac időszak idején terjedt el úgy igazán. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején árasztották el a magyar piacot a keleti, és északi országok termékei. Ezek a dolgok akkoriban jóval olcsóbban voltak beszerezhetők, mint nálunk a boltokban. Az igaz, hogy az edények festéke rétegekben mállott lefele, és hogy az óra bár nagy volt, és szép csillogó piszkosul ette az elemet – de olcsó volt, és ez volt a lényeg.

Akkoriban még akár csereberélni is lehetett főleg faluhelyen. Az árusok házhoz mentek, így  olcsóbban is hozzá lehetett jutni cigarettához, italhoz, varrógéptűhöz, orsóhoz, ágyneműhöz, törülközőhöz. A cicanadrághoz is, ami kedvelt ruhadarabja volt a falusiaknak.

Aztán, ha valamire szükséged volt, mert nem lehetett itt beszerezni, vagy irreálisan drágán, akkor csak leadtad a “rendelést” és következő alkalommal már hozták is…

Fotó: Fortepan, Szalay Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.