Skoda Rezsőként született, kiváló színművész lett

…különleges orgánummal, rendkívül elegáns megjelenéssel.
Skoda Rezső néven született Budapesten 1916. november 30-án, és még 60 éves sem volt, amikor meghalt, 1976. szeptember 27-én, kétszeres Jászai Mari-díjas színművész volt. Ő is azok közé a művészek közé tartozik, akiket a nagy politika egyes kegyeltjei nem szerettek, ezért nem kapták meg azokat a hivatalos elismeréseket, amik amúgy tehetségük és elhivatottságuk alapján megillették volna.

Somogyvári Rudolf édesapja katonatiszt volt, édesanyja Ott Terézia. Gyermekkorában festőművész szeretett volna lenni, mellette több sportágban is kipróbálta magát, az ökölvívást aztán egy nagy verés miatt hagyta abba.  Sportmúltja  meglátszott megjelenésén. Kifejezetten jó kiállású színész volt.
1937-ben színésziskolát végzett, ekkor vette fel későbbi nevét. 1938-tól a Magyar Színház tagja lett, de már 1937-ben szerepelt filmen. Elegáns megjelenésével, különleges hangszínével mind a filmen, mind színpadon hódított.

Az 1956-os Somogyvári Rudolf édesapja katonatiszt volt, édesanyja Ott Terézia. Gyermekkorában festőművész szeretett volna lenni, mellette több sportágban is kipróbálta magát, az ökölvívást aztán egy nagy verés miatt hagyta abba.  Sportmúltja  meglátszott megjelenésén. Kifejezetten jó kiállású színész volt.
1937-ben színésziskolát végzett, ekkor vette fel későbbi nevét. 1938-tól a Magyar Színház tagja lett, de már 1937-ben szerepelt filmen. Elegáns megjelenésével, különleges hangszínével mind a filmen, mind színpadon hódított. történtek  miatt kénytelen Szolnokra távozni, legjobb barátja a szintén oda száműzött Mensáros László volt. Életre szóló barátság kötődik kettejük között. 1962-ben kötött házasságánál Mensáros  lesz a tanúja.
Felesége Kádárnak írt levele után magához hívatta Aczél György, és egy nehezen induló beszélgetést követően megjegyzi a politikus, hogy “hátha a következő időben jobb lesz”. És jobb lett.

Később a Thália Színházban dolgozott, majd a Vígszínház tagja lett.

Hatalmas alakításai voltak. Több évben emlegetik úgy, mint az évad legjobb alakítását nyújtó színészt.
Kezdték elismerni tehetségét, de egyénisége visszafogott, kifejezett úriember tartással, semmi nagyzoló színészkedés.
Különleges, egyedi hangszíne miatt nagyon keresett szinkronszínész is volt.

A színpadon volt az ő világa: “Lemegy a függöny, és az ember mehet vissza az életbe félni…”
Későn házasodott, kislánya még tíz év körüli volt amikor meghalt.
Pont Angliában volt kint, amikor nagyon megfájdult a lába. Megvizsgálták, megállapították, hogy rákos. Megműtötték, de nem sokat használt. Rövidesen eltávozott.
Akkoriban sokan tudták róla, mára már feledésbe merült, hogy kiválóan rajzolt.
Imádott, és tudott is rajzolni. Házának ablakából csodálatos panorámája volt a budai hegyekre. Mégsem ezt skiccelte, hanem a kollégákat.
Csodálatos karikatúrákat készített róluk.  Gyerekként direkt lefutott az utcára Budán, mert meg akarta nézni közelről, hogy milyen a ló lába a pata fölött, mert még közelről nem látta. Négy éves korában lerajzolta édesapját, és a rajz hasonlított rá.

Karikatúrák – kiket ismersz fel?

Sosem rajzolt modellről, hanem csak megfigyelésből. Sokszor napokig figyelte a kiszemelt alanyt. Aztán egyszer csak leül – leült, és emlékezetből megrajzolta.
A modellről rajzolás zavarta.

A Tháliában majdnem minden színészt lerajzolt, kiállítást rendeztek rajzaiból. Karikatúrákat készített, az arc jellegzetességeinek felnagyításával.  Nem csoda, hogy eredetileg grafikus akart lenni. Nyilván ott is, azon a pályán is megállta volna a helyét.
Azt mondta magáról – annyira imádja a színészetet, hogyha fizetni kéne érte, hogy színész lehessen, azt is gondolkodás nélkül megtenné.  Hisz a színpadon minden lehetett.
Erről mesélt egy történetet –

Hadifogsága alatt egyszer csak  hívatta a táborparancsnok.
Hallotta, hogy színész, azt kérte tőle, hogy estére rendezzenek egy koncertet. Mondta neki, hogy ő nem szokott énekelni. – Nem olyan koncertet, hanem valami műsort. – Erre Somogyvári azt mondta, hogy nem tudja vállalni. Viszont a táborparancsnok parancsba adta.
Így aztán valahogy összehozták, emlékezetből előkotortak pár vidám számot és próbálták.  Aztán mikor megkezdődött az előadás nagy csend volt a nézőtéren. Mikor vége volt akkor is. Hosszú-hosszú percekig. Nem tudta mi van, megijedt. Azt hitte, hogy valami hülyeséget csináltak a viccelődéssel.
Aztán egyszerre valaki elkezdett óriási hangerővel kacagni. Majd a másik, aztán a következő, és végül az egész tábor nevetett, gurgulázva kacagott. Úgy, hogy még a könnyük is kicsordult.
Ekkor érezte először életében, hogy a színészet képes valamit adni a nézőknek, hogy valóban az emberért van.
Nem csoda ha rajongott érte, a közönség pedig csodálattal adózott feléje…

 

Fotó: Készítette: Ismeretlen – http://tbeck.beckground.hu/szinhaz/htm/15_info.htm, Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=26075791

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.