Egyik legismertebb együttesünk énekese lesz

Gyermekkorom együttese volt. Amióta az eszemet tudom, ők a porondon voltak.
Azt nem mondom, hogy első perctől kedveltem őket, zenei általánosba jártam, valahogy nem jutott el hozzám úgy igazán a könnyűzene.
Ám ahogy kezdtem saját fejjel gondolkodni, mind gyakrabban felfigyeltem dalaikra – itt-ott már nagyzenekari hangzást idéző dallamaikra. És már voltak olyan számok, amik hallatán megborzongtam – ennél meg nem kell több…

A képen szereplő kisfiú Budapesten született 1943. május 17-én, Kossuth-, és Liszt Ferenc díjas énekes, az Omega egyik frontembere.
Ősei között vannak osztrákok, svábok, szászok.
Apja Kóbor János, édesanyja Reinauer Éva, mindkettő pénzügyi dolgozók.

Gyermekkorában sokat volt Bátaszéken. Gyermekkorában sportolt, atletizált, de egy sérülés miatt abba kellett hagynia.
Általános iskola után a József Attila Gimnáziumban tanult, itt alakított első együttesét is. Kóbor János, Kovacsics András, és Varsányi István megalakította a Ciklon együttest, majd egyenként csatlakoztak a Próféta együtteshez, mert azoknak volt fellépő helye, később ebből alakult meg az Omega.

Eleinte még csak nyugati slágereket játszottak, idővel került hozzájuk Benkő László, néha fellépett velük Koncz Zsuzsa, Wittek Mária, és Somló Tamás érkezett. Kezdett kialakulni egyéni hangvételük.

Eleinte még gitározott, de aztán Presser azt tanácsolta, hogy ne folytassa.  Azóta egyszer játszott rajta közönség előtt, az Omega Oratórium turnéján.
A cikk megírása után ő is elment. Covidos lett, nem olttatta be magát….
Fotó/Fortepan/Fortepan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.