Hogy lehet, hogy a régiek faluhelyen csak 1-2 elemit végeztek, és mégis tudtak mindent?

Nem tudtak mindent, de ami az élethez szükséges volt, azt igen. Viszont nagy részét nem az iskolából, hanem a szülőktől szedték fel, és persze tapasztalatból.
Annak idején még nem volt nagy szám, ha egy család nem tudta taníttatni gyermekét, később kezdte az iskolát, és hamarabb is fejezte be. Bár az 1870-es évektől már elvileg kötelező volt az iskolába járás, sok család ezt egyszerűen képtelen volt betartani. Felvállalták inkább az esetleges büntetést is, úgyse tudták behajtani.  Pont a legszegényebb réteg nem tehette meg, hogy egy nagyobbacska gyerek éveken keresztül az iskolában vesztegeljen. Főleg ha sok gyerek volt, akkor a nagyobbak biztos, hogy hamar lemorzsolódtak.

 

Így történhetett meg, hogy nagyapám nem végzett csak 2 elemit összesen. Nem volt ebben semmi extra dolog,  akkoriban még ha egy gyerek elérte a 10 évet, annak a ház körül, és a földeken volt a helye.  Közben egész nap felnőttek között volt, rengeteg dolgot szedett fel. Munka közben beszélgettek, az idősek meséltek, régi történeteket, és mindent, ami akár a közelmúltban történt, mit hogyan oldottak meg. Egy gyereknek meg jó a füle, még ha nem is neki szánják az információt, akkor is megragad benne, fejébe vésődött minden, ami az élethez fontos volt faluhelyen. Megtanult mindent, a földnek  csínját-binját, olyan dolgokat a lóról, marháról, disznókról, s minden ház körüli állatról, amit csak az állatorvosok tudtak. Nem egyszer fordult elő, hogy a kiérkező “lódoktor” teljesen egyenrangú szinten vitatta meg nagyapámmal az állat betegségét, és a kezelési módját. Tudták, min mivel lehet segíteni. Ha ellett az állat, és gond volt, sokszor nem volt idő arra, hogy a városra az orvoshoz szaladgáljanak, meg kellett oldani otthon.  És megtették. Egyszerűen belenőttek a dolgokba, gyermekkoruktól magukba szívták az információkat. Hisz hogy lehet a legjobban nevelni? Nem papolással, hanem azzal, ha a gyerek látja, hogy élsz…Egy parasztembernek értenie kellett mindenhez, ami az élet fenntartásához szükséges. A kútásástól a sírásásig, a bölcsőkészítéstől a koporsó ácsolásig.

Tudták, hogy mikor pirkad, hogyha a Hold ilyen, vagy olyan, akkor milyen idő várható. Tudták, hogyha az ég alja piros, akkor másnap szél várható. Tudták azt is, hogyha nagy felhőt látnak messziről valamerre, akkor mikorra ér az ide. Tudták, hogy mit, melyik nap kell vetni, mikor, minek van itt az ideje. Hogy az állat miért lehet nyugtalan, vagy mit kell tenni például, ha egy csirke oldala felpuffad, mint egy léggömb.
És bár nem jártak sokáig iskolába, valahogy amit a néhány év alatt tanultak, rendesen bennük maradt.  És mert nem járhattak sokáig iskolába, pedig szerettek volna – sokuk később is bújt minden olvasni valót.
Nagyapám tökéletesen olvasott ismeretlen szöveget, olyan gyöngybetűkkel írt, hibátlanul, mintha minimum érettségije lett volna. A vetőmag mennyiségét a földekre tökéletesen ki tudta számolni, és azt is, hogy mennyi permetszer kell a permetezőgépbe adott vízmennyiséghez.  Érdekes módon, a főiskolát végzett tanárembernek ez nem ment…  Ezzel kapcsolatban érdekes eset – még a múlt rendszerben történt – az egyébként tényleg szuper rendes, és szuper értelmes, több generáció óta főiskolát, egyetemet végzett tanárházaspár kapott a tsz akárkijétől egy csodálatos vegyszert krumplibogár ellen. Nagy töménységben persze, hisz ipari volt, nem holmi háztáji vacak. Kezébe nyomták az adagolást is, hány százalékos töménységben használja. Nagy mellel hazament, és elkészítette. Még szerencse volt, hogy a permetezés után összetalálkozott az amúgy csak pár osztályt végzett egyik tsz-tag parasztemberrel, és elkezdtek beszélgetni a sikeres bogármentesítési akcióról, mert így derülhetett ki, hogy buzgóságában, szétszórtságában, és kicsit önteltségében csupán százszorosát használta a normális adagnak, úgyhogy abban az évben krumplit nem ettek, sőt, a mellette végig ültetett folyton termő epernek is annyi lett.
Tökéletesen el tudott intézni bármilyen hivatalos ügyet, ha nem tudott valamit, akkor egyszerűen megkérdezte, hisz “arra van az ember szája, és nyelve…”

 

Egyenesek voltak, nem kerteltek, de végül is a félrebeszéd lehet hogy kellemes, viszont azzal csak lefele…
A parasztemberek a kalendáriumokat  mindig megvették, és nem csak megvették, nagyban olvasgatták is. Sőt, meg is beszélték az olvasottakat. Olyan dolgokat tudtak meg belőle, amit viszont ők nem tudtak. Nem tudhattak.
Az öregek régi katona történeteket meséltek a fiataloknak.

És még egy. A parasztember nem fél tőle, ha azt kell mondania, nem tudom, nem értem, én ehhez hülye vagyok, magyarázza el…  Nem okoskodik, csak azt mondja, ami a valós, amire a fejét is ráteszi. És ez a legjobb taktika. Fotó: Fortepan/Fortepan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük