Hogy tudott mama a semmiből annyi éhes szájat etetni?

Úgy, hogy nagyon megnézte mire költ.

Persze nem a semmiből etette, – még mielőtt valaki beleköt – ha a mezőgazdaságból, ha az apa keresetéből, de valahonnan volt pénz akkor is.
A harmincas években már sok családban az anya is dolgozott, a háború után meg a családok nagy részénél. De akkor is meg kellett nézni hová teszik a pénzt.  Főleg, ha azt nézzük, hogy akkoriban jóval több gyerek volt, és egy keresetből a harmincas években még akár 10-12 éhes szájat kellett etetni – nem lehetett könnyű. De később is jóval több gyerkőc nevelkedett egy családban, mint manapság.

Régen a két legfőbb táplálék a krumpli, és a kenyér volt. Ha csak lehetett, akkor a krumplit megtermelték. Ha nem is volt föld, sok családnak volt kertje, legalább egy tenyérnyi. De ha meg is kellett venni a piacon, akkor is olcsóbb volt, mint más élelmiszer.

Így aztán készültek a krumplis ételek. A lángos, a lapótya, a lepcsánka, a  sztrapacska, vagy nyögvenyelő, krumplistészta, cinke.
Aztán meg ott vannak a ma is ismert ételek olcsóbb változatai, mint a paprikás krumpli kolbász, virsli nélkül. Kolbász akkor került bele, ha volt otthon még a téli disznóvágásból. Ugyanígy volt a rakott krumpli is. Nagyanyáink kolbász nélkül is nagyon-nagyon finomat tudtak rittyenteni.
Aztán egy kis liszt, tojás még, meg persze erő, és akart. És készülhetett a krumplis tészta, ha volt otthon egy kis hagyma is.  Ha nem volt tojás, akkor viszont készülhetett nokedli, hisz akkoriban nem volt különleges dolog, ha a nokedli tojás nélkül készült.
Aztán ha ősz volt, és volt szilva is, de persze a kamrák polcáról is leemelhettek egyet, és készülhetett a szilvás gombóc – jó sok, és ha már jó sok tésztáját készítettek, akkor persze nudli is készült hozzá. Sőt. Még pár levágott darabból néhány lapótya is készült a korgó gyomrok kínjának enyhítésére.
Ha krumplis ételt készítettek, akkor a főzőlevet nem dobták ki. A liszthez hozzáadva kevesebb krumplit kívánt  a massza, de lehetett belőle levest is főzni, nem pocsékoltak.

Ugyanúgy felhasználták a tészta főzőlevét is. Nokedlit, vagy ha laskát főztek a levét nem öntötték ki, hanem tésztalevest készítettek belőle.  Tésztát tésztával – ez ment.

Húst – bár szerették – ritkán ettek. Erre ott volt a vasárnap. Akkor is porciózva, nem kilószámra. És amit lehetett kitermeltek maguknak.
Falun egy tehénkével az egész családot el tudták látni tejjel, vajjal, túróval. Városon meg vagy hordák valahonnan ezekhez a tejet, vagy kénytelenek voltak megvenni készen, de akkor kevesebb jutott az asztalra.
Befőttet, lekvárt, savanyúságot nem vettek, maguknak rakták el. Még ha nem volt saját kertecske, akkor is megérte. Egyrészt lényegesen olcsóbb volt a zöldség-gyümölcs, másrészt ha nekik nem is, a rokonságban valakinek volt valamije. Az emberek jobban összetartottak. Akinek volt burgonyája az azt adott, akinek uborkája, vagy más, az meg azt. Így aztán joggal várhatta, hogy mások is visszasegítik. És meg is tették.

Mivel még a legtöbb házban ott volt a kemence általában a kenyér is megsült benne. De még ha nem is, akkor is a dagasztását érdemes volt elvégezni, aztán elvinni a közeli pékségbe, bevetésre. Ott kisütötték olcsó pénzért, majd a saját maguk által dagasztott kenyeret ehették. Sokáig jó volt, nem morzsálódott, nem penészedett.
Édességeket a legritkább esetben vette, otthon sütöttek. Nem tortafélét, általában a kalácstészta volt a menő. Ha nem volt más töltelékre, akkor megtette akár a fahéjjal megszórt beigli is.
Reggelente  meg este ha volt tojás, szalonna, tej, tea – erre alapoztak. Ha nem volt, akkor pirítós teával, zsírral, ez minden háztartásban megtalálható volt. Ha nem tellett teafűre, egy kis cukorból karamellteát készítettek, de jó volt hozzá az alma héja is.
Mindent felhasználtak, semmi ment kidobóba.

Nagyon meg kellett nézni, hogy mire költenek, hisz a harmincas években még nem volt ritka az a család, ahol 11 gyerek született – ekkoriban ez volt az átlagos születés szám. És nem az anyák miatt nőttek fel  csak átlagban heten…
Az egészségügy nem állt még a talpán. De ez már más eset.
Fotó: Fortepan.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük