Hogy bírtak a régi öregek kapálni, kaszálni, dolgozni még 80 évesen is?

 

Mert egész életükben tevékenykedtek, nem hajtották túl magukat, be tudták osztani erejüket.

Nem üldögéltek órák hosszat meggörnyedve a számítógép, vagy félfekvésben a televízió előtt, hanem a nap nagy részét a szabadban töltötték.
Persze ekkoriban is voltak irodában dolgozók, szellemi foglalkozásúak,gyári munkások, de aki haladni akart, annak kertje is volt. Debrecenben például nem nagyon akadt olyan család, amelyiknek valahol a városban, vagy város környékén ne lett volna néhány négyszögöle, amit rendben kellett tartani, viszont a család ellátásban jó szolgálatot tett. A tulajdonosok pedig ha azt akarták, hogy ne legyen gazos, és teremjen is – vasárnap biztos, hogy kimentek a kerti munkák végett, és ha idő engedte, akkor hét közben is néha. Ez aztán jó kis aktív pihenés volt a napközbeni szellemi munka után.

Ismertem olyan MÁV-tisztviselőt – akkoriban így mondták – aki kamasz fiaival éjszakánként vagont pakolt, hogy legyen egy kis plusz.
Meg is lett az eredménye – egyrészt idős koráig fitt maradt, másrészt a fiai megtanulták tisztelni a fizikai munkát, nem féltek tőle, viszont az is az agyukba vésődött, hogy ha tanulnak, akkor nem kell így dolgozniuk.
Régen, ha dolog volt, kicsitől a nagypapáig beállt a sorba mindenki, és végezte a dolgát. Nem nekiesve, hanem a maguk csendességében, saját maguknak diktált ritmusban, így sokáig bírták.
Először jött egy kiadós reggeli, majd a dolog – először a ház körüli, aztán ami jött, sorba. Ha kimentek a kertbe, vagy a földre, vittek egy üveg bort is általában.

Ha kapálás volt lerakták a sor végére, aztán mikor visszaértek, megkapáltak egy sornyit oda-vissza, ittak belőle pár kortyot.
Akkoriban nem volt divat, hogy nyáron félmeztelenül dolgozzanak a napon, legalábbis a parasztok körében biztosan nem. Még a legmelegebb időben is volt a hátukon-karjukon valami, hogy le ne égjenek, fejükön pedig kalap.
Amikor elfáradtak a munkában, megálltak pár percre, és beszélgettek, vagy csak leültek kicsit bambulni egyet, esetleg pofozni a szerszámon cseppet.

Aztán folytatták ott, ahol abbahagyták. Délben ebéd – vagy hideg, vagy meleg, majd egy kis ejtőzés az evés után.
Hisz délben, a tűző napon dolgozni nem igazán egészséges, ráadásul ki is veszi az erőt az emberből.
Mikor aztán csitult a nap ereje, akkor folytatták tovább, hogy meddig, attól függött – otthon milyen munka várta őket.
Sokszor a kertből, földről még gyalog tették meg a hazafele vezető utat.

És persze egyébként is – ha valahova menni kellett általában gyalog mentek. Vagy biciklivel.  Naponta jó pár kilométert… Manapság tizedannyit mozgunk mint ők, s aki elvileg sportos életmódot folytat munkája után, az is inkább kampány szerűen teszi. Konditerem, kocogás – aztán beül az autóba, és majd csak a lakás bejáratánál száll ki.
Pár év múlva meg csodálkozik, hogy itt fáj, ott fáj, amott fáj…
Nem csoda, hisz az embert nem erre “találták ki”… 🙂

Fotó: Fortepan/MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUM / ERDÉLYI MÓR CÉGE

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük