Egy hatalmas művészünk kisgyerekként – ki lehet Ő?

1925-ben.született Kétszeres Kossuth-, Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló művész volt.

 

A jelenleg Szlovákiához tartozó Bején született, gyerekként Prágában nevelkedett, édesapja újságíró volt, édesanyja pedig orosz, de ő német iskolába járt, úgyhogy oroszul, és németül is megtanult. És persze magyarul is, de mivel csak otthon beszélték a magyart, Darvas Iván gyermekkorában azt hitte, hogy azt csak ők értik, egy titkos nyelv a család tagjai között. 🙂  Eredetileg Darvas Szilárdként született, majd nevét azért változtatta meg, hogy megkülönböztesse magát a kor nagy költőjétől, humoristájától, Darvas Szilárdtól.

Darvas Iván a főiskolát nem fejezte be, melyben a 2. világháború is közrejátszott, és közben már szerepeket is kapott.

Már fiatal színészként, 1947-ben Raszkolnyikov szerepét játszotta, pedig elsőévesen eltanácsolták a főiskoláról, mondván tehetségtelen és fejlődésképtelen. Azonban nem hagyta annyiban, következő évben ismét jelentkezett első évre. Rátkai Márton volt az osztályfőnöke, és állítása szerint mindent, amit tanult ott tanárának köszönet.
Nem csak tanította, hanem gondját is viselte, apja helyett apja volt. Első szerepét is ő általa kapta.

Ekkoriban már Liliomfi és a Liliom szerepéről álmodott, és persze Hamletről.
Szabadidejében olvasgatott, és mint annyi színész – rajzolt.

 

 

Álmai közé tartozott, hogy utazhasson. 
Az 56-os forradalom után 32 hónap börtönre ítélték, majd  évekig csak segédmunkáské nt dolgozhatott.  63-tól játszott ismét. Szerencsénkre.

Színházban legismertebb szerepe az Egy őrült naplója.

Vígjátékban, tragédiákban megállta a helyét. Utánozhatatlan alkata, egyénisége, hanghordozása örökre emlékezetes marad.

Fotó: Youtube, Port.hu

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.