Tudtad, hogy régen összejártak a szomszédok tévét nézni?

 

Annak idején, még a hatvanas – de sok helyütt a hetvenes években is – nem volt minden családnak televíziója.

Szerencsém volt Debrecen egyik egész jó iskolájába járni, az osztálytársak csupa válogatott társaság, ennek ellenére emlékszem egy harmadikos felmérésre a hatvanas évek végén, amikor kiderült, hogy bizony az osztálytársak felének még otthon nincs tv-készüléke.
Ennek ellenére képben voltak, legtöbben tudták mi az a TV-maci, vagy Híradó, mi a Varázsceruza, vagy Kisvakond.

Ez pedig úgy lehetett, hogy átjártak szomszédolni, pontosan kifejezetten tv-t nézni. Akkoriban az utcabeliek ég ismerték egymást, beszélgettek, barátkoztak. Amúgy sem volt hatalmas dolog, ha valaki átment a szomszédba néhány percre, vagy akár kicsit hosszabb időre.
Ha valami nem volt a háznál az volt az ésszerű, ha átszalad a szomszédba, segítsék ki másnapig, hisz ez időben rövidebb volt a boltok nyitva tartása is. És a szomszéd segített.

Így aztán, mikor egy család az utcában végre televíziót vásárolt, pillanatok alatt elment a híre, és lehetőleg már a beállításánál ott izgult a fél utca, hogy sikeres lesz-e a művelet. És mivel itt segítségére voltak a szomszédnak, meg hát persze együtt örültek vele, hogy végre ehhez a fontos műszaki csodához hozzájutott – joguk volt meghívatni magukat egy kis tévézésre.
De ha nem hívták az embereket, akkor is jöttek. A házigazda pedig engedte, lényegében kötelességének érezte, hogy egy kis szórakozás erejéig vendégül lássa az utcabelieket. Sokszor 15-20-an is összejöttek.

Általában egy szék volt a belépő, hisz a háztartásokban nagyrészt annyi ülő alkalmatosság volt, ahány a családtagoknak kellett…
Hoztak egy széket, leültek a készülék elé, másik szomszéd mellé, aztán a végén vitték a magukét.
Ment közben a beszélgetés, kommentálták a látottakat, még nem volt szokás a pisszenés nélküli tévézés.
Sok dolgot nem is értette, nem tudtak elképzelni. Az első generációs tévénézőknek még furcsa volt, hogy ők látják a bemondót, de az nem látja őket. Vagy hogy lehet, hogy a tévémaci mozog? Biztos van benne ember, másképp nem lehet…
Beszélgettek, nevetgéltek, izgultak, élték az életet. Közösen, társaságban – nem elszigetelten.

Aztán idővel saját készüléket vettek, saját kocsit, magasabb kerítést építettek a ház köré, ha meglátták a szomszédot, már maximum integettek.
Manapság már szinte elképzelhetetlen lenne egy ilyen össznépi összeröffenés…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.