“Ha a humor meghal, akkor öt perc múlva én is meg fogok” – Koós János interjú részlet

Csatári Bence két évvel ezelőtt készített interjút a művésszel. Ebből olvashat most kivonatolást, de ha érdekli az egész interjú, amiből sok érdekes részletet is megtudhat, akkor a riport alatti linken végigolvashatja. Érdemes, mert érdekes…

 

Koós János hivatalos adatok szerint 1937. november 20-án született Bukarestben, de a valóságban egy nappal korábban látta meg a napvilágot.
Ez úgy történhetett, hogy az akkoriban Gyergyószárhegyen élő családból az apa szobafestőként Bukarestben dolgozott, és Kupsa János – eredeti nevén így hívták – édesanyja terhesen meglátogatta. Nem véletlenül, hisz közeledett a szülés időpontja. A kisfiú meg is született rövidesen. Az apa pedig örömében másfél liter pálinkát vitt a jegyzőhöz, aki ennek következtében véletlenül elírta a születési dátumát.
Egy ideig nem vágatták le a haját, de aztán mikor már sokadjára dicsérték  kis Jánost, hogy milyen szép kislány, az apa ezt megelégelte és kopaszra nyíratta.
1941-ben a család úgy döntött, hogy átköltözik Magyarországra. Miskolcot választották, hisz az apa testvére is ott lakott, és a környezet kissé emlékeztetett az otthoni tájra, legalább dimbes-dombos-heges volt.
Apja áthozott vagyonából lakást, fűszer kereskedést vásárolt, majd házat, borospincét, de 48-ban jött az államosítás, úgyhogy édesapja ismét szobafestőként dolgozott. Karbantartó lett a Palota Szállóban.
Édesapja hatására nem hordott sapkát,sálat, kesztyűt. Még gyerekként kivitte egyszer a befagyott vízeséshez, levette róla ezeket, és azt mondta, hogy soha többé nem akarja őket, vagy hasonlókat rajta látni. Innen ered az, hogy a legnagyobb hidegben sem hordott hasonló ruhadarabokat. Még a szovjetuniói turnéján sem, pedig ott Szibériába is eljutott. Innen eredezteti, hogy sosem fázott meg, jól bírta a hideget. Aztán már felnőttként az orvos azt ajánlotta, hogy vetesse ki a manduláját, apja viszont lebeszélte erről, mondván – az a szervezet orvosa.
Már gyerekkorában szeretett rajzolgatni, sőt karikatúrákat készített. Kötelező olvasmány helyett Rejtőt olvasott, orosz pótvizsga helyett pedig focizott gimnáziumban.  Buri Jenő cigánymuzsikussal együtt járták ki a gimnáziumot.
Sosem foglalkozott azzal, hogy itthagyja az országot, mindenki itt volt, akit szeretett, szerelme, aztán a sport, hiszen úszott. Nyaranta úszómesterként kereste kenyerét, s egyben a strandrádiót is üzemeltették. Érdekesség, hogy egyszer a Szabad Európán maradt a kereső, és az lett kihangosítva, de végül nem lett belőle baj.
Már gyerekkorában nagy Fradi drukker volt, édesapjával jár Miskolcról a meccsekre.
Rádióban hallott arról, hogy a Bartók Béla Zenei Szakiskola felvételt hirdet, s ő annak ellenére, hogy semmilyen hangszeren nem tudott játszani, jelentkezett. A tanárok megkérdezték tőle, hogy milyen hangszeren fog előttük megszólalni, azt mondta, hogy neki mindegy. Megkérdezték melyiken tud? Ő meg válaszolta, hogy egyiken sem. Végül aztán énekelnie kellett, ő meg nem aprózta el a dolgot, a Bánk Bánból a Hazám Hazámat adta elő. Felvették oboa tanszakra úgy, hogy azt sem tudta, mi fán terem.
1957-ben leérettségizett, aztán a Pénzügyőr Művészegyüttesben kezdte. A tanárok ajánlották be oda, és sikerült is a meghallgatása.
Innentől szállón lakott, egy idő után már szülei is felköltöztek utána Pestre. Ekkoriban még a komolyzene volt a központ, imádta.
A pénzügyőr zenekarban oboázott, és mivel megoldhatatlan, hogy járás közben megszólaltassák a hangszert, ezért neki nem kellett részt venni az akkori ünnepi felvonulásokon. Viszont így a Reál fogadására sem hívták, úgyhogy ekkor áttért a cintányérra. Ennek következtében viszont a későbbi felvonulásokon már kötelező volt a részvétel. Aztán egy pénzügyőrös temetésén a cintányér balszerencse folytán kiesett a kezéből, és éktelen csörömpöléssel ráesett egy mellettük lévő sírra. Egy hónapos laktanyafogság lett a vége.
1958-ban aztán felvették a Zeneakadémiára, itt, a gólyabálon parodizált először nagyobb közönség előtt, mégpedig a kor nagy sztárját, Vico Torrianit. Ekkoriban már több énekes fellépése volt, külföldi számokat adott elő művelődési házakban még halandzsa szöveggel. A Vico Torrianis számot látta Marton Frigyes is, aki meghívta a karácsonyi Zeneakadémiás koncertre, ahol Honthy Hanna, Márkus László, Psota Irén, Bilicsi Tivadar között szerepelhetett.  Psota Irén még az előadás előtt odament hozzá, és megkérdezte: Nem vagy ideges? Ő meg azt válaszolta, hogy: Nem… Psota a maga egyenes módján erre csak annyit mondott: Le vagy sz.rva…  Ez  a mondat egy rituálé lett köztük, minden találkozáskor így köszöntek egymásnak.
Ekkor még Kupsa Jánosnak hívták hivatalosan, de a plakátokon Marton Frigyes ajánlására már a Koós név szerepelt, Később aztán az egyszerűség kedvéért személyes irataiban is megváltoztatta nevét.
Ekkor már az ORI is foglalkoztatta, volt olyan Nőnap, amikor egymás után 8 fellépése is volt különböző helyszíneken. De nem csak ők, hanem magánszervezők is foglalkoztatták. Általában közösen utaztak nagy nevekkel a helyszínekre, és sok humoros jelenet előfordult a fellépések alatt – Csatári Bencének adott interjújában a művész részletesen beszél is róla…
Az első Táncdalfesztivál idején már ismert volt, de az igazi népszerűséget mégis csak az ottani szereplése hozta meg. A legnagyobb táncdalfesztiválos siker azonban a 68-as Kislány a zongoránál volt. Aztán jött a 69-es, amikor Szenes Iván szerzeményével, a Nem vagyok teljesen őrült-el nyert meg a fesztivált.
Hofi Gézával a Hallo, itt Balaton ORI műsorban ismerkedett meg. Siófokon laktak akkoriban a fellépőkkel, és egy szalonnasütés közben elénekelt egy orosz dal paródiát, csak úgy spontán. Erre Hofi beszállt az éneklésbe. A jelenlévő Brachfeld Siegfried, Bilicsi Tivadar, Sárosi Kati mondták, hogy ezzel fel kell lépni.  Innentől kezdve jöttek a fellépések Hofi Gézával, akivel annyira megértették egymást, hogy szinte minden jött magától. Volt, mikor Dajka Margittal “bohóckodott”, egyszer a Gellért Szálló medencéjében énekelték el együtt a Kislány a zongoránál-t.
Aztán jött a balatoni telek, és ezzel együtt a vitorlázás, és új ismeretségek, barátságok. Latinovits Zoltánnal, és testvérével Bujtor Istvánnal is összejárt, volt úgy, hogy édesanyjuk kérte, vigyék át hozzá, hogy egy kicsit viduljanak.
Sokat lépett fel az akkori Szovjetunióban, a moszkvai GUM Áruház mosdójában történt Koós János zenekarának dobosával az eset, hogy egy idős hölgy 50 kopejkáért árulta Koós lemezét. Ő megvette tőle, és újságolta, hogy már a mosdóban is árulják feketén a lemezt, mert a boltokban már nincs belőle.
Érdemes végig olvasni a riportot, mely sok – nem közismert érdekességet – tartalmaz Koós János életéből. Beszél a nyolcvanas évekről, nyugati útjairól, egyszóval pályafutásáról, és sok olyan részlet is szerepel benne, amit itt – direkt – nem említettem.
A riport 2017-ben készült, zárómondata most vált igazán aktuálissá:

“Akárhogy is nézzük, 2017 novemberében betöltöm a 80. évemet. Ezt szeretném méltó
módon megünnepelni egy nagyszabású előadással. Azt még nem döntöttem el, hogy
Miskolcon vagy Budapesten, mindkét helyszín mellett szólnak érvek. Abban viszont biztos
vagyok, hogy sok humorral szeretném megfűszerezni a műsort, mert meggyőződésem, hogy
ha a humor meghal, akkor öt perc múlva én is meg fogok.”

Forrás: Csatári Bence
2017. 03. 29., Budapest, Virányos

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.