Bőr iskolatáska,fa tolltartó, legombolható ujjú iskolaköpeny

1960-67, az űrhajózás kora, a lányok kezdenek rövid hajat hordani, addig a hosszú copf volt a jellemző.

Kék, nagy ritkán fekete köpenyben járnak, ekkor kezd bejönni a műszálas, eleinte az a menő, irigylik, akinek ez van.

 

Még fehér gallér dukál a köpenyre, ezt cserélni lehet.
Később változik a világ, jönnek a színes gallérok, és különleges szabások.
Hol volt még akkor napi mosás? Hetente egy-két alkalommal váltották a felső ruházatot.
A köpenyen a gallért cserélték, a gyerek akár egész héten ugyanazt hordta az iskolában.  Ekkoriban a családok nagy részénél még nem volt mosógép.

 

 

Az iskolatáska bőrből készült, és a legtöbb gyermek minimum 4 évig hordta, de nem ritkaság, hogy az általános végig egy táska szolgálta ki.

A füzeteket könyveket  csak kék papírba lehetett csomagolni, vignettát ragasztva rá,  még kész füzet- vagy könyvborítók nincsenek, vagy ha igen, nagyon hamar tönkremennek.

A hatvanas években tintával és mártós tollal tanulnak írni a gyerekek, ekkor első-második osztályban kötelező volt a töltőtoll használata. A nagy harmadikosok már próbálkozhatnak a golyóstollal, ha a tanár is áldását adja rá. Sokszor, és sok helyen nem engedélyezik, mondván: nem lehet szépen írni vele. 🙂

 

Már óvodáskorban próbálkoztak  a gyerekek alapvető öltésekkel, keménypapírra hímzéssel, az általános iskola alsó éveiben mindenki megtanul horgolni, kötni. Még a fiúk is. Persze vannak ügyesebbek, bötébbek, és olyan is, aki a fél osztály helyett elkészíti a feladott kötésmintát.
Felsőben főzni, varrni, de  a barkácsolás alapjait is megismerik.
Az iskoláknak van gyakorlókertje, ahol  ásni,kapálni, gyomlálni tanulnak, ápolják a növényeket, és ők is takarítják be a termést.  Szabad idejükben pedig rongyot, papírt, fémet gyűjtenek, méghozzá örömmel…
A gyerekek az otthonról kapott zsebpénzük egy részén takarékbélyeget vásárolnak, melyet félév végén beválthatnak valódi pénzre.
De általában ekkor sem költhetik csak úgy el, nagyrészt a szülő irányítja mit vehet belőle a csemete, és mit nem.
Az iskolákban sokszor versenyt rendeznek megtudandó – melyik osztály a legtakarékosabb.
A szülők festik a termeket, a padokat, ők készítenek dísztárgyakat, faliújságot, képeket, hogy csemetéik hangulatosabb környezetben szívhassák magukba a tudományt.

A szülői munkaközösség nem csak havi megbeszélésből áll, hanem hetente, kéthetente összejönnek, tésztát gyúrnak, varrogatnak. Olyan
foglalatosságokat művelnek, melyből az iskolának haszna lehet.

Telente sokszor kevésnek bizonyul a tüzelő, olyankor a gyerekek nagykabátban ülnek a tanteremben. Aztán, ha egy-két nap alatt nem javul a helyzet az igazgató elrendeli a szénszünetet. Majd minden évben előfordult, pedig nem falusi iskolában koptattam a padot.  És ha a szünetben, szénszünetben a kiadott házi feladatot nem csinálta meg a nebuló, akkor várhatott egy alapos szidást, de akár körmöst is… Kinek volt mersze akkoriban szembeszállni a tanárral, netán a saját jogairól tartani előadást! Sőt, ha otthon panaszkodni merészeltünk, akkor ott is kaptunk kísérőnek egy taslit… 
De, mint látszik – túléltük… 🙂   Fotó: FORTEPAN

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.